Utolsókat rúgja a bodzavirág, aki szörpöt szeretne befőzni, annak már nagyon kell sietnie, hogy a kellő mennyiséget összeszedje, de aki valami másra, különlegesebbre vágyik annak mutatunk három olyan receptet, amit még idén is el lehet gyorsan készíteni.

Fontos, hogy a bodzavirágot autóutaktól messze, ragyogó napsütésben érdemes szedni, ilyenkor a legillatosabb és a legjobb ízű. Esőben, vagy eső után felesleges próbálkozni, mert alig lesz íze, az írt és az illatot ugyanis a virágpor adja, az pedig akkor a legtöbb, ha rásüt a nap a virágra. Éppen ezért megmosni sem szabad viszont mielőtt felhasználjuk, terítsük ki az asztalra, hogy ha maradt benne esetleg valamilyen bogár, annak legyen alkalma távozni.

Bodzavirág sorbet – akár koktélba is, fagyigép nélkül

10 db bozdavirág
20 dkg kristálycukor
6 dl víz
2 lime leve, és vékonyan lehámozott héja
1 citrom leve
A cukorból, a vízből, a citrusok levéből és héjából szirupot főzünk, majd amikor lagyosra hűlt beletesszük a bodzavirágokat is. Három napra hűtőbe tesszük, majd leszűrjük, kinyomkodjuk.
Műanyag dobozba töltjük, és a mélyhűtőbe tesszük. Óránként átkeverjük villával. Ha van botmixerünk, akkor érdemes kétóránkét azzal is pépesíteni, így egészen apróra törjük benne. a jégszilánkokat. A kész sorbet magában is finom, de akár egy kellemes nyári koktél alapja is lehet, akár pezsgővel, akár ginnel.


Bodzavirág ecet

10 db bodzavirág
4 dl fehérborecet, esetleg almaecet
1 dl méz

Az ecetet megmelegítjük, de nem forraljuk fel. Feloldjuk benne a mézet, majd amikor langyosra hült, beletesszük a bodzavirágokat is. Befőttes üvegbe tesszük, és egy hónapig a hűtőben érleljük, majd leszűrjük. Utána már nem szükséges a hűtőben tartani.

Az ecet finom bodzaillatú lesz, ezért különösen alkalmas zöldsalátákra, de akár hollandi mártás készítésére is. Ha teszünk bele pár szem kimagozott meggyet akkor rózsaszínű ecetet kapunk.

Bodzavirág méz

10 db bodzavirág
50 dkg virágméz
Egy másfél literes befőttesüveg aljára rakosgatjuk a bodzavirágokat, majd felöntjük a mézzel. Mivel a méz lassan csorog le, másnap ellenőrizni kell, hogy teljesen ellepi-e a virágokat. Ha nem, akkor pótoljuk még mézzel. Hat hétig érdemes sötét helyen érlelni úgy, hogy hetente egyszer fejjel lefelé forgatjuk az üveget, majd a hat hét elteltével leszűrni a mézet. Teába, süteményekbe elképesztően finom!

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Június 9-én lezajlottak a választások, de köztereinket még mindig rengeteg választási plakát csúfítja el.
Erzsébetváros utcáiról és parkjaiból 3 ütemben elszállítjuk az utcabútorokat, amelyek azt követően 3 hét múlva megújulva térnek vissza a megszokott helyükre. A felújítási munkálatok augusztus 31-ig...
„Továbbra is tartanunk kell azt a tempót, amit eddig diktáltunk Budapestnek. És ennek érdekében frissíteni kell a tudásunkat, a gondolatainkat, fejleszteni magunkat” – mondta Soproni Tamás annak...
A köztünk élő bevándorlók, menekültek, komoly krízist megélők, akik közül nem egy ember valamelyik háborúnak kitett országból, konfliktusos zónából érkezik, felületesen különbözik tőlünk, mert...
Idén ismét várunk a legpestibb utca legkirályabb napján! A Király-nap idén is fantasztikus programokat kínál kicsiknek és nagyoknak a Király utcában, az Anker közben és az Asbóth utcában:
Újabb színfolttal gazdagodott a józsefvárosi sportélet hat éve: megnyílt a Belvárosi Vívó Sportegyesület terme a Palotanegyed szívében. A Krúdy utcai terem bérlő híján nyolc évig állt üresen, de egy...
Törőcsik Edit március közepe óta Józsefváros jegyzője. Két kis dunakanyari község jegyzőségét hagyta ott a sokdiplomás jogász a VIII. kerületért, de az anyakönyvvezetői munkát sem kívánja feladni....
Az erzsébetvárosi parkok alaposan átalakultak. Ahogyan változik a klíma, bizonyos növényeknek lejár az idejük, mások divatba jönnek, jobban bírják a forróságot is és persze a design is megújul,...
Begóniát ültetve, gereblyét fogva, magokat elszórva ismerkedhettek kisiskolások a Liszt Ferenc téri virágágyások gondozása közben a kerületi kertészek munkájával. Valójában nemcsak segítettek, hanem...
Bántalmazás, garázdaság – hétfőn este a Fáklya közösség tagjai filmet néztek a Kesztyűgyárban, majd beszélgetni kezdtek, de ismeretlenek rájuk rontottak, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki.
Lezajlottak a VI. kerületben is az önkormányzati választások: a következő ciklusban is Soproni Tamás vezeti a városrészt, az őt támogató pártok jelöltjei pedig mind a tíz egyéni választókerületben...
Utolsókat rúgja a bodzavirág, aki szörpöt szeretne befőzni, annak már nagyon kell sietnie, hogy a kellő mennyiséget összeszedje, de aki valami másra, különlegesebbre vágyik annak mutatunk három...
A sokszínűséget, a különböző nemzetiségek, nyelvek és kultúrák, no és a hagyományok együttélésének gazdagságát ünnepelték szombat délután az Eötvös10-ben megtartott Nemzetiségi kavalkádon. Az...
Táncbemutatóval, táncházzal, zenével és tűzugrással is készülnek a nyári napforduló megünneplésére a TÖE szervezői.
Két fiatal nő, szomszédok a Mátyás téren, felelősséget érezve lakókörnyezetükért, szomszédünnepet rendezett az önkormányzat támogatásával, egész napos programot játékkal, zenével, irodalommal,...
Hogyan lehet túlélni a Lidl árnyékában? Mi az előnye egy piacnak a szupermarketekkel szemben? Vannak-e trendek, divat-e piacolni? Milyen erősségei vannak az Új Teleki téri Piacnak, és mire van még...
Jó hír, hogy a kerületi rendelőintézetbe új szemészorvos érkezett, így jelentősen csökkent az előjegyzési idő, ráadásul akinek szemüvegre van szüksége, akár helyben, az itt üzemelő optikában is...
Június 8-án, szombaton ismét a gyerekek és a kellemesen szórakozni vágyó felnőtteké lesz a Rákóczi tér egy napra.

A címlapról

Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet...
A várható nagy meleg miatt szerda reggel 8 órától életbe lépett az...
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.