Begóniát ültetve, gereblyét fogva, magokat elszórva ismerkedhettek kisiskolások a Liszt Ferenc téri virágágyások gondozása közben a kerületi kertészek munkájával. Valójában nemcsak segítettek, hanem tanultak is a vörösmartys harmadikosok. A tanítójuk ezúttal a köztisztasági cég inget-zakót kertésznadrágra cserélő ügyvezetője volt, aki szerint a „közterületeink és mások munkájának a megbecsülését nem lehet elég korán a gyerekekbe plántálni”.

Nem volt kegyes az időjárás a szervezőkhöz, mert a megbeszélt délelőttön egybefüggő esőfelhők borították az eget. Bár meleg volt, jól jött az esernyő meg a vízhatlan kabát. Szerencsére a Liszt Ferenc tér jókora öreg fái olyan menedéket nyújtottak a rendhagyó környezetismeret-órára érkező gyerekeknek, hogy egyáltalán nem ázott el senki. Csak a sarat kellett óra végén lekaparni a cipőkről – de ez még növelte is az élményeket, amelyekből ezen a délelőttön bizony nem volt hiány.

Remek lehetőség
„Mi kell ahhoz, hogy szépen fejlődjön egy növény?” – tette fel a térre érkező kisdiákoknak a kérdést Töreki Milán. „Civilben” ő a köztisztaságért felelős Terézvárosi Foglalkoztatást Elősegítő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, most viszont a brigádvezető-kertész-tanár szerepét öltötte magára. A „beosztottak” pedig nem felnőttek, hanem a Vörösmarty utcai Általános Iskola harmadikosai voltak. A cél persze ugyanaz volt, mint a köztisztasági cég dolgos hétköznapjain: rendezettebbé, szebbé és tisztábbá tenni Terézváros tereit, csak éppen most egy kis értő, odaforduló „edukálás” is bekerült a műszakba.

A kisiskolások nagyon jó munkatársnak bizonyultak: a vörösmartysok bizonyították, hogy mindig odafigyelnek a környezetismeret-órákon, hiszen egymást túllicitálva sorolták, hogy napfényre, vízre, tápanyagokra van szüksége a térre most kiültetett virágoknak. Osztályfőnökük, Miklósvölgyiné Szabó Andrea büszke lehetett a csapatra, mindenki nagyon fegyelmezetten, érdeklődve és szorgalmasan állt hozzá a munkához, még a csepergő eső sem szegte kedvüket. „Ez egy remek lehetőség arra, hogy a belvárosban élő diákjaink kipróbálhassák magukat és segítsenek a kerületi cég dolgozóinak. Mivel a Vörösmarty ökoiskolaként működik, az intézményben eleve sokat foglalkozunk a környezetvédelemmel. Ez pedig egy egészen újfajta elfoglaltság, amit láthatóan nagyon élveznek a tanulóink.”

Vigyázzunk a gilisztára!
A 3. a ezen a délelőttön a kerületi köztisztasági cég kertészeivel együtt begóniapalántákat ültetett, majd virágmagvakat szórtak el az ugyancsak saját kezükkel kitakarított és meggereblyézett területen. „Alaposan tisztítsuk meg a talajt és a gereblyével szépen lazítsátok fel, mert csak úgy tudnak majd kibújni a föld alól a kis növények. Ha jól dolgozunk, itt hamarosan egy színes vadvirágmező lesz” – lelkesítette a kicsiket Töreki Milán, aki egy pillanatra sem hagyta lankadni az osztály figyelmét, mindig talált valami nagyon izgalmasat. A talaj megtisztítása közben például egymás után kerültek elő a tavalyról ott maradt kis tulipánhagymák, de egy gilisztát is kifordított a földből az egyik gereblye. Így aztán adódott az alkalom, hogy beszélgessenek kicsit az évelő, az egynyári, kétnyári növényekről, no meg persze a hasznos kis csúszómászókról, amelyek a talajt lazítják, ezzel javítják a növények életkörülményeit.
A gyerekeket kertésznadrágban terelgető-oktató Töreki Milán közben arról beszélt, hogy ami számukra kedélyes foglalatosságának tűnik, az valójában egy tudatos program, átgondolt vízió egy eleme. „Már az ügyvezetői pályázatomban is kiemeltem, hogy a közterületek rendjének és tisztaságának biztosítása mellett az egyik fő célom a társadalmi szemléletformálás és az oktatás. Már csak azért is, mert az eredeti hivatásom szerint pedagógus vagyok. Az idén szinte mindegyik terézvárosi ovinak szerveztünk interaktív foglalkozásokat, és több általános iskola is meglátogatott már minket munka közben. Különösen fontosnak tartom, hogy a gyerekek egészen kicsi kortól találkozzanak azokkal a foglalkozásokkal, munkákkal, amik nélkül nem lehetne tiszta és rendezett közterületekről beszélni.”

Esőben is kell mosni
A szorgos munkálkodás közben az egyik bokorról az „ügyvezető úr”-ból „Milán bácsi”-vá vedlett Töreki Milán egy kis pókot szedett le, amit a gyerekek a korábban megtalált gilisztával együtt biztonságba helyeztek. Az esőt ernyőként felfogó öreg fa ágán lévő madárházról is jól elbeszélgettek a terézvárosi kertészekkel, akik igazi kis kollégaként terelgették a fiúkat, lányokat. A srácoknak talán az jelentette a legnagyobb élményt, amikor a köztisztasági cég munkatársa, Rácz József megérkezett a Liszt Ferenc térre az utcamosó kisgéppel. Egy-két vállalkozó kedvű fiúcska a volán mögé is beülhetett, de az erős vízsugarat kilövő pisztolyt szinte mindenki kipróbálta. „A járdát akkor is le kell tisztítani, ha esik az eső, az ugyanis csak feláztatja a koszt, de nem mossa le. Ahhoz kell a nagynyomású vízsugár” – avatta be munkája részleteibe a fiatalokat a terézvárosi cég munkatársa.
Először fogtak gereblyét
A gyerekek alig akarták abbahagyni az utca mosását, ám észrevétlenül letelt a rendhagyó tanórára szánt idő. „A közterületeink és mások munkájának a megbecsülését nem lehet elég korán a gyerekekbe plántálni. Azt se felejtsük el, hogy annak, aki a belvárosban él, sokkal kevesebb lehetősége van találkozni a »földdel«, mint vidéki társaiknak – összegzett az óra vége felé Töreki Milán. – Éppen ezért felelősségünk van abban, hogy a terézvárosi gyerekek is találkozhassanak testközelből a »kerttel«, a kerti növényekkel, az eszközökkel. Az ilyen foglalkozások éppen ezt szolgálják: a mostani alkalom során is több gyerek először fogott a kezébe gereblyét, ásót, először gyomlált a saját kezével.”

Töreki Milán egy kosárnyi virágmaggal köszönte meg a gyerekek munkáját, búcsúzóul pedig arra kérte őket, hogy meséljenek szüleiknek mindarról, amit ezen a napon láttak, hallottak, csináltak. „Vigyázzatok ti is a környezetetekre, a tisztaságra, a szép virágokra, hiszen mindannyian itt élünk. Mindannyiunk érdeke, hogy szépek legyenek az utcáink!” – búcsúzott el a gyerekektől a cégvezető. Az egyik kislány induláskor még visszaintegetett a kertészeknek, azt kiabálva: „Elhozom majd anyukámat ide, és megmutatom neki, melyik palántát ültettem el én…”

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Június 9-én lezajlottak a választások, de köztereinket még mindig rengeteg választási plakát csúfítja el.
Erzsébetváros utcáiról és parkjaiból 3 ütemben elszállítjuk az utcabútorokat, amelyek azt követően 3 hét múlva megújulva térnek vissza a megszokott helyükre. A felújítási munkálatok augusztus 31-ig...
„Továbbra is tartanunk kell azt a tempót, amit eddig diktáltunk Budapestnek. És ennek érdekében frissíteni kell a tudásunkat, a gondolatainkat, fejleszteni magunkat” – mondta Soproni Tamás annak...
A köztünk élő bevándorlók, menekültek, komoly krízist megélők, akik közül nem egy ember valamelyik háborúnak kitett országból, konfliktusos zónából érkezik, felületesen különbözik tőlünk, mert...
Idén ismét várunk a legpestibb utca legkirályabb napján! A Király-nap idén is fantasztikus programokat kínál kicsiknek és nagyoknak a Király utcában, az Anker közben és az Asbóth utcában:
Újabb színfolttal gazdagodott a józsefvárosi sportélet hat éve: megnyílt a Belvárosi Vívó Sportegyesület terme a Palotanegyed szívében. A Krúdy utcai terem bérlő híján nyolc évig állt üresen, de egy...
Törőcsik Edit március közepe óta Józsefváros jegyzője. Két kis dunakanyari község jegyzőségét hagyta ott a sokdiplomás jogász a VIII. kerületért, de az anyakönyvvezetői munkát sem kívánja feladni....
Az erzsébetvárosi parkok alaposan átalakultak. Ahogyan változik a klíma, bizonyos növényeknek lejár az idejük, mások divatba jönnek, jobban bírják a forróságot is és persze a design is megújul,...
Begóniát ültetve, gereblyét fogva, magokat elszórva ismerkedhettek kisiskolások a Liszt Ferenc téri virágágyások gondozása közben a kerületi kertészek munkájával. Valójában nemcsak segítettek, hanem...
Bántalmazás, garázdaság – hétfőn este a Fáklya közösség tagjai filmet néztek a Kesztyűgyárban, majd beszélgetni kezdtek, de ismeretlenek rájuk rontottak, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki.
Lezajlottak a VI. kerületben is az önkormányzati választások: a következő ciklusban is Soproni Tamás vezeti a városrészt, az őt támogató pártok jelöltjei pedig mind a tíz egyéni választókerületben...
Utolsókat rúgja a bodzavirág, aki szörpöt szeretne befőzni, annak már nagyon kell sietnie, hogy a kellő mennyiséget összeszedje, de aki valami másra, különlegesebbre vágyik annak mutatunk három...
A sokszínűséget, a különböző nemzetiségek, nyelvek és kultúrák, no és a hagyományok együttélésének gazdagságát ünnepelték szombat délután az Eötvös10-ben megtartott Nemzetiségi kavalkádon. Az...
Táncbemutatóval, táncházzal, zenével és tűzugrással is készülnek a nyári napforduló megünneplésére a TÖE szervezői.
Két fiatal nő, szomszédok a Mátyás téren, felelősséget érezve lakókörnyezetükért, szomszédünnepet rendezett az önkormányzat támogatásával, egész napos programot játékkal, zenével, irodalommal,...
Hogyan lehet túlélni a Lidl árnyékában? Mi az előnye egy piacnak a szupermarketekkel szemben? Vannak-e trendek, divat-e piacolni? Milyen erősségei vannak az Új Teleki téri Piacnak, és mire van még...
Jó hír, hogy a kerületi rendelőintézetbe új szemészorvos érkezett, így jelentősen csökkent az előjegyzési idő, ráadásul akinek szemüvegre van szüksége, akár helyben, az itt üzemelő optikában is...
Június 8-án, szombaton ismét a gyerekek és a kellemesen szórakozni vágyó felnőtteké lesz a Rákóczi tér egy napra.

A címlapról

Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet...
A várható nagy meleg miatt szerda reggel 8 órától életbe lépett az...
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

Terézváros TV