Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

vakcinafejlesztés

  • A vakcina nem politikai kérdés, és nem is a gyógyszergyártó multik érdeke számít

    Minden élet számít, minden komolyan vehető vakcinagyártó céggel már leszerződtünk- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben. 

  • Addig kell kitartani, amíg a vakcina megérkezik

    Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott keddi interjúban. Közölte azt is: éjféltől kötelező lesz a maszkhasználat a közterületeken is. 

  • Jelenleg hatféle oltóanyaggal kísérleteznek a világban

    Jelenleg körülbelül hatféle olyan oltóanyagot tesztelnek a világban, amelyek különböző támadáspontokon hatnak a koronavírusra - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

  • Két új vakcinát is engedélyezett az OGYÉI

    Az egyik a CanSino, a másik a Covishield.
  • Óriási előrelépés a hazai gyártású koronavírus vakcina kifejlesztésében

    Új COVID-19 immunológiai diagnosztikát mutattak be

    A CMC Déli Klinika szoros együttműködésben a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel kifejlesztette a hazai páciensekre hitelesített, megbízható, pontos és költséghatékony koronavírus immunológiai diagnosztikát.

    Mindez jelentős előre lépést jelent, hiszen lényegesen pontosabb a jelenleg forgalomban lévő eszközöknél és megalapozza a lehető leghatékonyabb hazai gyártású vakcina kifejlesztését is – jelentette be Prof. Kásler Miklós Miniszter és Dr. Müller Cecília Országos Tisztifőorvos.

    Az új koronavírus fertőzés elleni védekezés, a hatásos oltóanyag fejlesztés, valamint a betegség eredményes kezelése kapcsán is alapvető fontosságú, hogy megismerhetőek legyenek a vírusfertőzésen átesett magyar betegek immunológiai sajátosságai, pontosan (számszerűen) mérni lehessen a szervezetükben a fertőzés hatására kialakult ellenanyagok mennyiségét és dinamikáját.

    Mindezek mellett az új hazai fejlesztésű diagnosztikai eszköz ­két szempontból is óriási lehetőséget jelent:

    -        lehetővé teszi a pontos ellenanyag szint meghatározásokat és így meghatározható, hogy milyen immunológiai választ kell elérni az oltóanyag beadását követően annak érdekében, hogy biztosak lehessünk az oltás hatásosságában

    -        mivel a hazai vírustörzsek felhasználásával fejlesztették, így alkalmazásával megcélozható a magyar emberek számára leghatékonyabb oltóanyag kifejlesztése, gyártása.

    Áttörés a hazai gyártású koronavírus vakcina kifejlesztéséhez és szakszerű segítség a vállalatoknak

    A CMC Déli Klinikán elvégzett, minőségbiztosított vizsgálatokat a WHO nemzetközi protokollja alapján egy személyre szabott rizikófelméréssel is kiegészítik annak érdekében, hogy minél több információ álljon rendelkezésre a hazai páciensek egyéni rizikófaktorai, kórelőzményei és a vírus fertőzéssel kapcsolatban kialakuló védelmük (ellenanyag termelésük) kapcsán.

    A klinika vállalatok számára is kidolgozott egy speciális programot, amelynek keretein belül egy Komplex Pandémiás Intézkedési Tervvel segítik a stabil működést. Kimagasló ár-érték arányú megoldásokat javasolnak a munkahelyi fertőzésveszély minimalizálására és a potenciális járványgócok kialakulásának csökkentésére.                

    „A program az újraindulás, illetve a megváltozott munkafolyamatok, munkakörülmények kapcsán nemcsak a Munkavédelmi Törvény által előírt kockázatértékeléshez tud szakszerű segítséget biztosítani, hanem a munkavállalói rizikófaktorok felmérésével segít a szükséges szűrővizsgálatok illetve későbbiekben a vakcina program költséghatékony lebonyolításában is” – mondta Dr. Balázs Anna, a CMC Déli Klinika vezérigazgatója.

    Mivel az utóbbi időszakban a korlátozó intézkedések feloldásával ismét növekedni kezdett Európában a koronavírusos esetek és a munkahelyi fertőzések száma, így a hatásos vakcina hazai elérhetőségéig érdemes komolyan venni a védekezést, illetve felkészülni a további fertőzések megakadályozására, a vállalati fertőzőgócok kialakulásának a minimalizálására.

  • Sikeresen izolálták az NNK laborjában a koronavírust

    A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust, Magyarországon először - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.