A Kanári-szigetek lehet a helyzet egyik nyertese


A koronavírus-járvány lecsengésével napról napra közelebbinek érezzük az újranyitást. Mivel az emberek kiéheztek már a megérdemelt pihenésre, a nyaralások iránt is egyre nagyobb intenzitással kezdtek el érdeklődni. A klasszikus értelemben vett turisztikai fellegvárak sorra jelentik be, hogy nyáron megnyitják kapuikat a külföldi vendégek előtt, ezért egyre többen döntenek a foglalás mellett. Véleménye szerint az álomnyaralás legfontosabb összetevői az aktív pihenés, a gasztronómia és a biztonság lesznek.

Az elmúlt időszakra aligha tekintenek sokan életük legszebb időszakaként, a járvány okozta bezártság mentálisan mindenkit nagyon megterhelt. Érezhető az embereken, hogy szabadulnának, és a fokozatos nyitásnak köszönhetően már látótávolságba került az is, hogy újra utazhassunk, újra átélhessük a nyaralás önfeledt élményét.
Sajtos Gábor tenerifei utazásszakértő arról beszélt, a szakma Európa-szerte arra számít, hogy májusban robbanásszerűen nő majd a foglalások száma, mindenki egyszerre szeretné bebiztosítani a nyári szálláshelyét. A hotelek, vendéglátóhelyek éppen ezért már most gőzerővel készülnek a főszezonra.

Mik lesznek az álomnyaralás fő szempontjai?
Az emberek várhatóan az elmúlt egy évből kimaradt dolgokat szeretnék majd bepótolni, emiatt a nyaralók olyan szempontokat is figyelembe vesznek majd foglaláskor, amire korábban sokaknál nem volt akkora hangsúly. Ilyen a gasztronómia, az aktív kikapcsolódás lehetősége, valamint az is, hogy minél több különleges, életre szóló programon lehessen részt venni.
A szigetek biztosan nagyobb népszerűségnek örvendenek majd, ugyanis földrajzi adottságaiknak köszönhetően biztonságosnak számítanak járványügyileg.
"Lehet találni pár ilyen szigetet, de az Európai Unión belül szinte csak egy szigetcsoport van, amire a felsorolt jelzők igazak és egész évben látogatható is. Ez nem más, mint a Kanári-szigetek, ennek is legfényesebb csillaga Tenerife” – fogalmazott a Tenerife titkai útikönyv szerzője.
Mint fogalmazott, Tenerifén volt az első hotel, ahol karanténba zártak embereket az Európai Unión belül, de azóta nem került sor hasonló intézkedésre. A védekezés sikerét jól mutatja, múlt év júliustól az éttermek teljes bezárására sem volt szükség. November óta ráadásul csak negatív PCR-teszttel lehet beutazni, ami még biztonságosabb úti céllá tette a szigetet. A Spanyolországhoz tartozó nyaralóövezet Budapestről, vagy akár Bécsből is elérhető közvetlen repülőjárattal.

A sziget, ahol képtelenség unatkozni
A Holiday in Tenerife.EU tulajdonosa arról is beszélt, a sziget számos gasztronómiai élménnyel is kecsegtet, hiszen a tengeri herkentyűktől a különböző sült húsokon keresztül az isteni helyi érdekességeken és egzotikus gyümölcsökön át, még a vegán étrendet követők is megtalálják számításukat. Így nagyon nem lehet melle nyúlni a szigettel, ha a kulináris élvezeteket szeretnénk pótolni. Sajtos Gábor elmondta, az érdeklődők zöme azért választaná most a szigetet, mert nem akarnak a bolygó másik felére utazni ahhoz, hogy egzotikus helyen legyenek, ugyanakkor aktív nyaralásra vágynak a családdal vagy a barátokkal.
„Tenerife a fakultatív programok fellegvára. Aligha találni még egy olyan szigetet, ahol a tengeralattjárózástól az összes vízi sporton keresztül a helikopterezésig mindenfajta kikapcsolódási lehetőség elérhető. A nyaralók megmászhatnak egy 3718 méter magas vulkánt, katamaránozhatnak vadon élő delfineket és bálnákat megfigyelve, de már újra látogatható a világ egyik leggyönyörűbb állatparkja is” – sorolta az utazásszakértő.

A sziget sok természeti látványossággal is büszkélkedik, ilyen a Teide, a világ harmadik legmagasabb vulkánja, a Masca, az eldugott kalózfalu, amit Tenerife Machu Picchu-jaként is szoktak emlegetni. Tenerifének még ezer arca van, ami több száz túraútvonalon fedezhető fel.

A Budapest rovat további hírei

Mi az a strangdugulás? A „strang” kifejezés társasházakban, különösen panelházakban használt szakmai fogalom.
A tudatos fogyasztói döntések szerepe egyre hangsúlyosabbá válik – különösen azoknál a termékeknél, amelyek népszerűek a természetes eredetű összetevők iránt érdeklődők körében is.
Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly gazdasági potenciált is rejt. Az Európai Űrügynökség és a NASA jelentései szerint az űripari befektetések többszörösen...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...

A címlapról

Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.