​Meg kell találni az alkotó együttélés útját, hogy mindenki lehetőséget kapjon tehetsége kibontakoztatására és megbecsült tagja legyen a társadalomnak - jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a roma holokauszt áldozataiért és a magyarországi cigányságért bemutatott szentmisén kedden a budapesti Szent István-bazilikában.

Beszédében a katolikus főpásztor kiemelte: imádkozni kell azért, hogy mindig tisztelettel és szeretettel tudjunk tekinteni egymásra, azért is, hogy "éber figyelemmel, időben észrevegyük a gyűlöletkeltés vagy a pusztító eszmék jelentkezését", valamint azért is, hogy "minden nehézségre, szociális, kulturális, történelmi gondokra meg tudjuk adni az emberség és a szeretet válaszát".

Erdő Péter úgy fogalmazott: amikor a roma holokauszt áldozataira emlékezünk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy csak a múltba tekintsünk. Rámutatott: éppen néhány órával ezelőtt vált hivatalosan is világossá, hogy mi történt tulajdonképpen az elmúlt években azoknak a tragikus eseményeknek a során, amelyek romagyilkosságok néven vonultak be az ország köztudatába. "Imádkozunk az áldozatokért és imádkozunk Magyarország egész népéért" - tette hozzá.

Az Urunk színeváltozásának katolikus ünnepéhez kapcsolódva megjegyezte: "az ember méltósága és az ember hivatása az, amiről ma hitünk fényében, Jézus Krisztus személyének fényében különösen is hitet kell tennünk". Hozzáfűzte: "voltak, újra és újra voltak az emberiség történetében szörnyű időszakok, amikor nem láttuk meg vagy nem tiszteltük egymásban az Isten képét. Olyan idők, amikor emberek tömegeit pusztították el nyelvük, vallásuk, származásuk vagy nemzetiségük miatt. Embereket, akiknek közös és egyenlő a méltósága. Embereket, akiket maga Isten hív, hogy barátai legyenek, hogy személyes szeretetéből örök boldogságban éljenek".

A bíboros emlékeztetett arra, hogy néhány éve a Rajkó zenekar koncertezett az esztergomi bazilikában, s ekkor megtelt a templom határon inneni és határon túli hívőkkel. Koncert után többen bementek a sekrestyébe megköszönni a hangversenyt és a szentmisét, és volt, aki azt mondta: "ünnep volt ez a mai nap. Örült a magyar szívem, hogy végre együtt lehetünk!" - idézte fel a korábban történteket.

 

image

Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete beszédében felidézte: zsidó és roma emberek egyaránt célpontjai voltak a nácizmusnak, melynek uralma során milliókat gyilkoltak meg. Hangsúlyozta, évről évre emlékezni kell a holokauszt tragédiájára, hogy akik eddig nem hallottak róla, azok is megtudják, mi történt azokban az időkben. Kitért a romagyilkosságokat tárgyaló bíróság keddi ítéletére is, melynek során "az igazság kétségkívül győzött".

Szólt az oktatás szerepéről az antiszemita és romaellenes beszédek megelőzésében, illetve arról, hogy a kormányoknak mindig ébereknek kell lenniük a gyűlöletbeszéd elterjedésének megakadályozásában.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, fideszes országgyűlési képviselő kiemelte, nem azért kell emlékezni a roma holokausztra, hogy újra feltépjék a sebeket, hanem azért, hogy ilyen tragédia soha többé ne történhessen meg. Utalt arra is, hogy a mai napig nem tisztázott, pontosan hány roma embert gyilkoltak meg a vészkorszak idején. (MTI)

Izraeli Nagykövetség

Forrás

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.