Létrejön a kínai-magyar légi Selyemút, az erről szóló megállapodást kedden írta alá Budapesten a Budapest Airport, a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője) és a CECZ / Utlink kínai-magyar üzleti és logisztikai fejlesztő vállalat.

    Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden a repülőtérről közvetített sajtótájékoztatón elmondta: a most aláírt együttműködési megállapodás a két repülőtér összekötéséről fontos gazdasági lehetőségeket, illetve a Magyarország és Kína közötti légiáru-szállítás jelentős bővülését eredményezheti. Lényeges és kölcsönös logisztikai előnyöket is hozhat Magyarország, a kelet-közép-európai országok és Kína számára. A szabad és fair globális kereskedelmet támogatják, ami minden korábbinál fontosabbá vált a járvány miatt, "minél kevesebb az akadály, annál gyorsabb a gazdaság újraindulása" - fogalmazott.
    Mosóczi László felidézte: a partnerek együttműködése 2019-ben kezdődött, ennek részeként a CECZ/Utlink csoport szervezésében tavaly októberben közvetlen Budapest-Csengcsou(CGO) légiáruszállító járat indult heti három alkalommal, a Hainan Airlines üzemeltetésével. A légi összeköttetés 2021 március végén további heti két járattal bővült. Ez az Alibaba logisztikai vállalata, a Cainiao csatlakozásával jelentős, napi 15-20 tonnányi áru szállítását jelentette. A kapacitások folyamatosan bővülnek, a logisztikai kapcsolatok egyre átfogóbbak, ami a régióban kivételesnek számít - mondta, kiemelve: az összeköttetés most kedden, a 100. üzemeltetett járattal új mérföldkőhöz érkezett.
    Elmondta: Magyarország a kormány tervei szerint Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává válhat. A keleti nyitás politikájával összhangban ezért tovább dolgoznak azon, hogy korszerű és biztonságos logisztikai megoldásokkal kapcsoljanak össze kontinenseket, régiókat. Folyamatosan keresik a kínai partnerekkel fenntartott együttműködések elmélyítésének, bővítésének új lehetőségeit is. Megépülhet a projekt keretében egy új, dedikált logisztikai bázis a repülőtéren, a tervek szerint két-három éven belül - közölte.
    Tájékoztatott arról, hogy a projekt megvalósításához magyar oldalról fontos támogatást nyújtott az ITM mellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal központi és repülőtéri igazgatósága, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), a Magyar Posta Zrt. és a Ghibli Kft. is.
    Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója biztosnak nevezte, hogy a BUD Cargo City tökéletes állomása lesz a 21. századi légi Selyemútnak, és köszönetet mondott a projekt támogatásában résztvevő üzleti, hatósági és politikai partnereknek. Közölte: a tavaly átadott BUD Cargo City - évi akár 180 ezer tonna árukezelő kapacitásával - kiváló infrastrukturális környezetet biztosít a projekt indulásához. Kitért arra, hogy a jelentősen emelkedő árumennyiség miatt a felek jelenleg is tárgyalnak egy, a budapesti repülőtéren épülő, több tízezer négyzetméteres kínai logisztikai gyűjtő-elosztó központ kialakításáról, ami évente több százezer tonna árukezelési kapacitást tenne lehetővé. A megállapodás másik kiemelkedő eredményének nevezte, hogy az Alibaba logisztikai vállalata, a Cainiao Kelet-Közép-Európa légiáru elosztóközpontjaként jelölte meg a Budapest Airportot. Áprilisban meg is indultak az első szállítások, indulásként napi több tíz tonnás árumennyiség, több tízezer küldemény kezelése jelent meg a budapesti repülőtéren.
    Kang Sengcsen, a Henan Airport csoport elnöke a megállapodást csak az első lépésnek nevezte, ami hozzájárul a kínai-magyar gazdasági együttműködés elmélyítéséhez, a logisztikai-, és légi kapcsolatok fejlődéséhez, és a kulturális együttműködéshez.
    A Budapest Airport közölte: a budapesti és csengcsoui repülőtereken már most dedikált árukezelő raktárak létesültek a forgalom kezelésére, a henani repülőtéren 2021 februárban adták át a Budapest Exkluzív Tengerentúli Terminált. Budapesten pedig a Cargo Cityben kedden adták át a Zhengzhou Exkluzív Tengertúli Terminál névre keresztelt, dedikált raktárcsarnokot.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.