Átlépte a 100 milliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három cégnek adott át támogatási okiratot.

Szijjártó Péter szerdán kéri a kormánytól újabb források megnyitását a versenyképesség-növelő program számára. Csak hétfőn 14 cég kért ilyen támogatást, a meghirdetés óta már 540. A jelentkezők összesen 260 milliárd forint értékű fejlesztést vállaltak - mondta.
 A versenyképesség-növelő program fedezete múlt héten duplájára, 100 milliárd forintra nőtt. A külgazdasági és külügyminiszter a kormányfő kérésére fogja jelezni, hogy a fejlesztési igények a megemelt keretet is átlépték.


Szijjártó Péter szerint az elmúlt 10 év fejlesztéspolitikáját igazolja a kiemelkedő vállalkozói érdeklődés. Helyes döntés volt tehát a magyar cégek erősítése, ráadásul a fejlesztésekkel együtt az eddigi jelentkezők több mint 96 ezer álláshely megtartását is vállalták - hangsúlyozta.
Az újrakezdés sikere a munkahelyeken múlik, így azokat ugyanúgy védeni kell, mint az emberek egészségét - szögezte le. Rámutatott, hogy a válság ugyanakkor nemcsak visszaesést, hanem lehetőségeket is rejt. Átalakulnak a világgazdasági szabályok és erőviszonyok, és aki most tud fejleszteni, bővíteni, versenyelőnyre tehet szert - indokolta a beruházásösztönzést a miniszter.


Hozzátette egyúttal, hogy a kormány indokoltnak látná a 800 ezer eurós támogatási korlát emelését, ám erre csak az uniós döntéshozók jóváhagyása után volna lehetőség.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden három cégnek adott át támogatási okiratot.
A Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. 580 millió forintos beruházása több mint 287 millió forint költségvetési forráshoz jut. Merényi Jakab, a kiskunhalasi cég ügyvezető igazgatója a rendezvényen elmondta, hogy a 2008-as válság után döntöttek hosszú távú vállalati stratégia kidolgozásáról. A válság átmenetileg visszavetette a fejlesztéseket, de szeretnének ács- és asztalosüzemet építeni, és a nyílászárógyártást is áttelepítenék nagyobb telephelyre, ahol legkésőbb 2021-ben el is kezdődhetne a termelés.
Bányai Gábor, Kiskunhalas országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy látja, hogy a vállalkozások és a kormány gyors reagálásának köszönhetően belföldön hamar véget érhet a válság. A visszajelzések alapján minden országrész kezdi visszanyerni a lendületét, és velük együtt Bács-Kiskun megye is az újrakezdésen dolgozik - fogalmazott.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében termelő Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. majdnem 574,5 millió forintos beruházása 287 millió forintot meghaladó állami támogatásra számíthat. Nagy Péter ügyvezető igazgató közölte, hogy a tervezett technológiafejlesztés növelheti a külföldi értékesítéseket, de létszámbővítést is terveznek, mivel a képzett munkavállalók szaktudására is szükségük van.


A térség országgyűlési képviselője szerint az előző nagy válság azért okozott jelentős károkat 2008-ban, mert nem követte cselekvés és kezdeményezés. Seszták Miklós (Fidesz) ezért is üdvözölte, hogy a Gémtech a válság ellenére is kezdeményezett, példát mutatva a vállalkozóknak, és megélhetést adva a helyi munkavállalóknak.
A szerelvénygyártó mosonmagyaróvári Teka Magyarország Zrt. mintegy 188 millió forintos fejlesztése 94 millió forintot meghaladó költségvetési hozzájáruláshoz jut. Luka János vezérigazgató versenyképességi fejlődését vár a gyártást korszerűsítő beruházástól, és abban is

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.