A munkahelyeket megtartó és új munkahelyeket létrehozó vállalatoknak ad támogatást a kormány, mert az elmúlt tíz év azt bizonyította, hogy ez a gazdaságpolitikai modell jól működik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

A miniszter hangsúlyozta: a világjárvánnyal szembeni sikeres egészségügyi védekezés után a gazdasági védekezés sikerre vitele a következő feladat, most a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtása a legfőbb prioritás.
A versenyképesség-növelő támogatási program csütörtökön lezárult, a végleges adatok szerint 806 pályázat érkezett, a jelentkező vállalatok 376 milliárd forintnyi beruházás végrehajtását vállalták, és ezzel mintegy 143 600 munkahelyet védenek meg - közölte.
A kormány eredetileg 50 milliárd forintos kerettel indította a pályázatot, majd ezt az összeget megtriplázta, 150 milliárd forint áll rendelkezésre. A beérkezett támogatási igény 178,5 milliárd forint, a 150 milliárd forint feletti részre kérni fogják a kormány támogatását - jelezte.


Új világgazdasági verseny indul, amelyben új szereplőkkel kell szembenézniük a hazai vállalatoknak, és az erőviszonyok is átalakulnak - emelte ki Szijjártó Péter.
Felidézte, hogy nem ez az első alkalom, amikor Magyarország és a magyar gazdaság ilyen típusú kihívásokkal szembesül.
Tíz évvel ezelőtt is hasonló helyzetben volt az ország, de most nem egy végletekig legyengült gazdaság néz szembe a nehézségekkel, hanem a magyar emberek és vállalatok munkájának köszönhetően Európa egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága - fogalmazott.
 A miniszter hangsúlyozta, a kormány célja, hogy megvédje a veszélybe került összes munkahelyet és legalább annyi új munkahelyet hozzanak létre, amennyit a járvány, illetve az azt követő nehézségek elvesznek.


 Munkahely csak beruházásból jön létre, ezért fontos, hogy a lehető legtöbb segítséget és támogatást megkapják azok a vállalatok, amelyek fejlesztésre használják fel a mostani időszakot - mutatott rá.
Pénteken újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
A Flextronics International Termelő és Szolgáltató Kft. beruházásának volumene 566 millió forint, amelyhez a magyar állam 282,4 millió forinttal járul hozzá. A több iparágban jelen lévő elektronikai gyártó az autóipari divíziójához kapcsolódó fejlesztésre fordítja a támogatást.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Zalaegerszeg a járműipar egyik fellegvára lesz az ott épülő tesztpályának köszönhetően. Kiemelte az együttműködést a Flextronics, a város és a kormány között, ennek jó példájaként említette a vállalat által tervezett beruházást és az ahhoz adott kormányzati támogatást.
 A GS Yuasa Magyarország Kft. több mint 635,6 millió forintos beruházásához mintegy 287,2 millió forint állami támogatást nyert el. A járműipari alkatrészeket gyártó cég miskolci gyárában hajt végre kapacitásnövelő beruházást.


Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a járvány gazdasági hatásai miatt a legfontosabbá az vált, hogy a cégek meg tudják tartani munkavállalóikat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a GS Yuasa a jelenlegi nehéz helyzetben a fejlesztést választotta, ezzel munkahelyeket tart meg, ami a városnak és a régiónak különösen fontos.
A MET-NA Vasipari Gyártó és Forgalmazó Kft. 565,9 millió forintos beruházásához a magyar állam 282,9 millió forinttal járul hozzá. A Győr-Moson-Sopron megyei családi

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.