A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 5,4 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, amely elérhető és jóváhagyható elektronikusan, aki nem rendelkezik a szükséges KAÜ-azonosítóval április 15. éjfélig kérheti a tervezet postázását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel kedden.

    A közlemény szerint, akinek nincs KAÜ-azonosítója (ügyfélkapuja, elektronikus személyi igazolványa, telefonos azonosítója) annak április 30-ig postázzák a tervezetet, az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot és a válaszborítékot együtt.
    Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is - tették hozzá.
    Az utóbbi években a személyi jövedelemadózás rendszere jelentősen átalakult. Ennek elsősorban az volt a célja, hogy a magánembereknek a lehető legegyszerűbben készüljön el az szja-bevallásuk. A rendszer évek óta sikeresen betölti ezt a szerepet, egyúttal a digitalizáció elterjedéséről is érdekes adattal szolgál: a NAV információi szerint jelenleg már több mint 4,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel - írták.
    A NAV honlapjáról már most elérhetők a bevallási tervezetek. Az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) keresztül a KAÜ-azonosítóval rendelkezők számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, szerkeszthetik is az szja-bevallás tervezetét. Aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 20-ai hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik - áll a közleményben.
    Kitértek arra is: az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtaniuk a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

Mi az a strangdugulás? A „strang” kifejezés társasházakban, különösen panelházakban használt szakmai fogalom.
A tudatos fogyasztói döntések szerepe egyre hangsúlyosabbá válik – különösen azoknál a termékeknél, amelyek népszerűek a természetes eredetű összetevők iránt érdeklődők körében is.
Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly gazdasági potenciált is rejt. Az Európai Űrügynökség és a NASA jelentései szerint az űripari befektetések többszörösen...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás fennakadásokkal működött. Az eset a kormányablakos ügyfélkiszolgálás során használt rendszereket...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...

A címlapról

Kapu Tibor űrutazása nemcsak történelmi jelentőségű, hanem komoly...
A hétvégén történt hardvermeghibásodás következtében számos...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.