A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Palkovics László a Naturtex Kft. üzemében a cég bértámogatást biztosító okiratának ünnepélyes átadásán azt mondta, a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében indított gazdaságvédelmi akcióterv leglényegesebb eleme a meglévő munkahelyek megóvása volt.
Eddig olyan vállalkozások, amelyek rendelésállománya csökkent, 150 ezer dolgozójuk után kértek támogatást a munkahelyek megőrzése érdekében. Az érintett cégek jelentős részben magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások, a jelentkezők több mint 50 százaléka mikrovállalkozás - tudatta a miniszter.
A kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók bérköltségének 40 százalékát fedező támogatásra már több mint 14 ezer kérelem érkezett be. Összesen 170 milliárd forinttal támogatja a kormány a legalább 800 ezer euró nagyságú beruházást megvalósító cégeket, a feltétel a munkaerő megtartása - közölte Palkovics László. Hozzátette: a kkv-k struktúraváltásának támogatására - kutatás-fejlesztésre, az energetikai vagy pénzügyi rendszer átalakítására - 50 milliárd forint áll rendelkezésre.
Hatvannégy ezren kezdték el azt a digitális képzési alaptanfolyamot, amely ősszel már tanúsítványt adó oktatással folytatható - mondta a politikus.
A munkahelyteremtő bértámogatási program 75 ezer ember munkába állását segítheti, a cégeknek 6 hónapot követően 3 hónapos továbbfoglalkoztatást kell vállalniuk - közölte a miniszter.


Palkovics László kitért arra, bár a közfoglalkoztatottak létszáma akár 200 ezerre emelkedhetne, a jelentkezők száma nem nőtt, az érintettek el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a támogatási konstrukciók segítségével.
Csongrád-Csanád megyében a kormány intézkedéseivel több mint 6 ezer ember munkahelyét védték meg vagy teremtettek számára új állást. A térség a kutatás-fejlesztés vagy a high-tech beruházások szempontjából kiemelkedik a többi megye közül, nagyjából Budapestnek felel meg - hangsúlyozta a miniszter.
Lázár János (Fidesz) országgyűlési képviselő kifejtette, a járvány következtében Hódmezővásárhely és Makó térségében 1800 ember veszítette el munkáját, ezért kiemelkedően fontosak a kormány gazdaságvédelmi intézkedései.
A politikus leszögezte, a térség a magyar gazdaság fejlődési tartaléka, nem véletlen, hogy a kormány jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel támogatja a régiót. Ezek közül kiemelte a Békéscsabáig elérő, négysávos 44-es út építését, a napi 15 ezer ingázóját kiszolgáló, Szegedet és Hódmezővásárhelyt összekapcsoló tram-traint, valamint a tervek szerint 2022-2023-ban újranyíló Szeged-Szabadka vasútvonalat.
Az idén 31 éves Naturtex Kft. 2006-ban került teljes egészében magyar tulajdonba. A három telephelyen 160 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás fő tevékenységi köre a tollal és pehellyel, valamint gyapjúval és egyéb természetes és szintetikus szállal töltött termékek gyártása, illetve egyéb lakástextil termékek forgalmazása. Az évente 1200-1300 tonna tollat és pelyhet feldolgozó cég kínálata mintegy hétszáz különböző terméket tartalmaz. Az évente előállított 2,3 millió késztermék között az ágytakarók, ágyneműhuzatok, plédek és fürdőszobai textíliák is megtalálhatók.
A Naturtex Kft. tavalyi csaknem nettó 10 milliárd forintos árbevételének több mint 70 százaléka exportból származott, termékeit a világ negyven

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.