Egyelőre nincs oltásra alkalmas, koronavírus elleni vakcina Magyarországon, de a lakossági igények jelzésére hamarosan elindul a vakcinainfo.gov.hu honlap - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: a lakossági igényfelmérés információkkal szolgál az oltóhelyek pontos megtervezéséhez. "Sokféle forgatókönyvünk van attól is függően, milyen típusú vakcina érkezik az országba" - hangoztatta.

    Kijelentette: ha az oltóanyag korlátozott számban áll rendelkezésre, sorrendet állítanak fel, első körben az egészségügyi ellátórendszerben dolgozókat, a védekezés első vonalának résztvevőit, utána a krónikus betegeket oltják be.
    A hivatásrendi tesztelésekről elmondta, hogy az e körben elvégzett 181 506 tesztszámot most vezetik át a hivatalos adatbázisba, így az összesített mintavételi adatszám nőni fog.
    Így összesen 1 835 286 az eddig Magyarországon elvégzett tesztek száma, ezek egy része laboratóriumi PCR-teszt, egy része pedig a már a hetek óta alkalmazott antigéngyorsteszt - ismertette.
    Müller Cecília beszámolt arról is, hogy 64 802 ember gyógyult már fel a fertőzésből. Ezzel kapcsolatban arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a gyógyult betegeiket vezessék ki a rendszerből. Jelenleg az eddig igazolt pozitív esetek száma 221 073. Az elmúlt napon 3951 új koronavírus-beteget regisztráltak, 154-en elhunytak a betegség szövődményeiben. A legfiatalabb közülük 27, a legidősebb 98 éves volt.
    Az egészségügyi intézmények terhelése változatlanul nagy, jelenleg 7884 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, lélegeztetőgépen 662-en vannak - ismertette.
    Beszélt arról is, hogy újabb és újabb tesztfajták jelennek meg a piacon, ilyenek azok a gyorstesztek is, amelyek képesek megkülönböztetni az influenzavírust a koronavírustól, valamint a különböző influenzavírusokat is el tudják különíteni. "Ezek csak információk számunkra, ezeket a teszteket is összehasonlító vizsgálatoknak kell alávetnünk, hogy lássuk, megbízhatóak-e" - tette hozzá.
    A múlt héten (48. hét) elvégzett szennyvízminta-elemzésekről elmondta, Miskolcon csökkent, Békéscsabán, Nyíregyházán, Székesfehérváron, Salgótarjánban az előző héthez képest nem változott, míg Szombathelyen nőtt a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége.
    A karácsonyi ünnepeket megelőző jótékonysági ruha-, játék- és élelmiszergyűjtő akciókkal kapcsolatban elmondta: a járványügyi szabályok ott is kötelezőek. A gyűjtőponton a segítők viseljenek kesztyűt, azt levéve pedig mossák meg vagy fertőtlenítsék a kezüket. Az adományokat szétosztás előtt érdemes 48 óráig tárolni, mert ez idő alatt a rajtuk lévő vírus elpusztul - hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.