Információs napokon népszerűsíti a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Határtalanul! programot, amelynek támogatásával határon túli magyar területekre utazhatnak el diákok.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Dombóváron, a tájékoztató körút első állomásán elmondta: a program célja, hogy minden magyarországi diák a magyar kormány támogatásával ellátogathasson legalább egy határon túli magyar területre, ottani gyerekekkel alakítson ki barátságot, megismerje azokat a tájakat, amelyek száz éve még Magyarország részei voltak.
Hozzátette: 2011 és 2018 között 300 ezer diák vett részt a programban, a 2019/2020-as tanévben 101 ezer diák tesz kirándulást a határon túlra.
A jövő tanévre tervezett utazásokat támogató, február 11-én meghirdetett pályázatokról elmondta: hetedik osztályosok, illetve középiskolások kirándulásait támogatják csoportonként legfeljebb 6, illetve 7 millió forinttal. A program keretösszege 4,7 milliárd forint, a pályázatok beadásának határideje március 30.
Ismertetése szerint újdonság az idei kiírásban, hogy pedagógusoknak is lesz lehetőségük kirándulásokat tenni, megyénként egy-egy csoport pályázhat az utakra. Új az is, hogy a BGA Zrt. együttműködési megállapodást kötött a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületével, a NIT Zrt.-vel, amely szerint fokozottabban odafigyelnek az utazásokban résztvevők biztonságára.
A program elemei közül megemlítette a Magyarság Háza és a Székelyföldi Legendárium gondozásában megjelent Bakancslista című kiadványt, amely 111 Kárpát-medencei településre hívja fel a diákok figyelmét.
Potápi Árpád János közölte: idén száz éve annak, hogy a trianoni békeszerződés alapján "Magyarország területét egyharmadára csökkentették, lakosságának közel 70 százalékát elveszítette, és a magyar nemzet egyharmada a határokon túlra került".
"Az akkori traumát megérteni, elfogadni csak úgy lehet, ha ismerjük a történelmi tényeket, és próbáljuk megismerni azokat a területeket, amelyek valaha Magyarország részét képezték" - fogalmazott.
Szólt arról is, hogy 2020-ban, a nemzeti összetartozás évében meghirdették Az erős magyar közösségek éve programot is, amely az elmúlt száz év magyar sikereit mutatja be az oktatásban, a kultúrában, a gazdaságban, a politikában és a sportban.
"Szeretnénk ha a fiatalok ezekből a sikerekről minél többet megtudjanak" - mondta az államtitkár.

(forrás: mti.hu)

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.