Közel másfél év munkájaként teljesen megújult, és mától európai színvonalú, modern csomópontként, találkozási helyként, magas színvonalú, akadálymentes és zöld közösségi térként várja az arra közlekedőket a Széll Kálmán tér. Buda egyik legforgalmasabb csomópontja egy reálisan kidolgozott, ütemezhető elképzelés szerint újult meg, kiemelten figyelembe véve a közösségi közlekedés szempontjait.

Timelapse videó: másfél év munkája két percben a tér felújításáról:

{youtube}

}

Az átalakított tér a budai fonódó villamoshálózat tavaly év végi átadásának köszönhetően új közlekedési kapcsolatokat kínál, a felújítás részeként MOL Bubi gyűjtőállomás, és kerékpárút is épült. A korábbi csupasz betonfelületek helyett 182 elültetett fa, és több mint 700 négyzetméternyi cserje, virág, fű teszi zöldebbé a teret. Aki jegyet vagy bérletet venne, vagy a közösségi közlekedéssel kapcsolatos egyéb ügyeit szeretné intézni, nemsokára a BKK új ügyfélközpontjában teheti ezt meg. A tér korábbi önmagára mindössze az ikonikus legyező alakú metróépület emlékeztet.

A Széll Kálmán tér 2016. május 10-étől, kevesebb, mint másfél év munka után újra a fővárosban élőket és az erre közlekedőket szolgálja. A tér átadását követően a fejlesztések a térségben nem fejeződnek be, a Széll Kálmán tér felújításához kapcsolódóan még az idén további közép-budai beruházások jönnek létre. Minderről, ezen kívül a megújult Széll Kálmán tér új szolgáltatásairól, valamint a várható további fejlesztésekről közleményünk mellékletében olvashat.

A BKK az összes eddigi, a tér felújításával kapcsolatos számlát és elszámolást a bírósági döntésnek megfelelően kiadta. A tér felújításának kivitelezéséről szóló szerződés megkötésére 7 hónapos csúszással került sor a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt, azonban a BKK a munkák átcsoportosításával és az építési folyamat átstrukturálásával a kivitelezés tényleges időtartamában 4 hónapos megtakarítást ért el.

Új szolgáltatások, barátságosabb, közösségi tér

A 2015. január 12-én kezdődött, és 2016. május 10-én befejeződött rekonstrukció alatt a Széll Kálmán teret gyakorlatilag teljesen átépítették. A közel 45 évig érintetlen, elhanyagolt csomópont mára egy modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, rendezett, akadálymentes és zöld közösségi térként újult meg mintegy nettó 5,3 milliárd forintos fővárosi, kormányzati, és uniós forrásból. Több, mint 400 napnyi munka után a Széll Kálmán tér a mai naptól újra a fővárosban élőket és az arra közlekedőket szolgálja.

  • A metróépületet – vázszerkezetének kivételével – teljesen visszabontották, majd egy modern arculatú, könnyed hatást keltő, tágas üvegfalú létesítménnyé alakították át. A be- és kiáramló forgalom a korábbitól eltérően nem csak az épület homlokfalán, hanem az oldalsó üvegfalain nyitott ajtókon keresztül is zajlik, hozzájárulva ezzel az átszállási kapcsolatok javításához. A korábbi, vendéglátóipari egységeknek helyet adó, metrókijárat melletti épületet elbontották. Egységesült a tér építészeti arculata, a korábbi, a tér rendezetlenségéhez hozzájáruló bódékat szintén lebontották.

  • A kereskedelmi funkciókat a téren épült új szolgáltatóépületbe, valamint a Széll Kálmán tér déli részén található, szintén új támfalépületbe helyezték át. Az üzlethelyiségek hasznosítására a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. jelentetett meg tendert.

  • Az utasok szempontjait előtérbe állítva átalakították az autóbusz-végállomásokat és a villamosmegállókat. A teret határoló utakat és a villamosvágányok nyomvonalát a korábbihoz hasonló módon, de részleteiben jobban átgondolva alakították ki. Ezáltal csökkent az autóbusz-parkolók területének nagysága és átépült a teret határoló útfelületek jelentős része.

  • A Széll Kálmán teret érintő villamos- és buszjáratok indulási időpontját a téren több helyen elhelyezett, városszerte népszerű FUTÁR kijelzők mutatják.

  • A tér a biciklisek számára is minden irányban kényelmesen és biztonságosan átjárható lett. Új, a Vérmező úttal párhuzamosan futó kerékpárút épült, amely csatlakozik a Retek utca–Varsányi Irén utca irányú, valamint az Attila úti kerékpárúthoz is, új kapcsolatot adva a Vár két oldala között.

  • A téren áthaladóknak és az itt várakozóknak esztétikus közösségi bútorok és zöldfelületek kínálnak pihenési lehetőséget. Ezen kívül az új épület tetején kialakított lépcsős részen is jólesik leülni, beszélgetni vagy akár csak fentről figyelni a nyüzsgő teret.

  • A korábbi csupasz betonfelületek helyett jelentősen nőtt a zöldfelületek aránya. 182 darab új fát telepítettek a térre, ezen felül több mint 700 négyzetméter füvesített terület és több mint tízezer dísznövény teszi azt barátságosabbá. Ezek megfelelő vízellátásáról a beépített locsolórendszer gondoskodik.

  • Az újjáépített Széll Kálmán téren áthaladókat éjjel világító LED-sávok is segítik majd. A burkolatba süllyesztett csíkok a legfontosabb gyaloglási irányokat jelölik ki, összesen mintegy 700 méteres hosszon. Szintén a tájékozódást segíti elő az az öt darab úgynevezett totemoszlop, amely új típusú gyalogos tájékoztatási elemként hozzájárul a téren és környékén lévő gyalogos célpontok minél gyorsabb megtalálásához.

  • Nemsokára új, európai színvonalú, integrált szolgáltatásokat nyújtó BKK ügyfélközpont nyílik a téren, ahol a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy – a jegy- és bérletvásárlás, a MOL Bubi-ügyintézés, a taxipanasz-kezelés stb. – elintézhető, és az itt dolgozó munkatársak általános utastájékoztatást is nyújtanak. Jegyet és bérletet vásárolni ezen kívül a BKK új jegy- és bérletkiadó automatáiból lehet.

  • Akadálymentes kapcsolatok jöttek létre a téren valamennyi irányban. Ehhez kapcsolódva mozgólépcsőt és felvonót helyeztek el a tér feletti utcákban lévő buszmegállók kényelmesebb megközelítése céljából.

  • Az új kerékpárút mellett MOL Bubi állomás kapott helyet, azaz rövidesen Buda egyik legfontosabb és legforgalmasabb csomópontjában is lehet majd közbringát bérelni, illetve visszaadni.

  • A metróépületen belül kapott helyett a Gömböc; ezt egy magyar mérnöki találmány ihlette, s ez az első ismert homogén test, melynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van. A gömböcben a metróüzem forgalmi irodája és egy üzlet található.

  • Végül, de nem utolsósorban a téren és környékén futó gyakorlatilag összes közművezetéket – többek között vasúti, elektromos, távközlési, kábeleket, víz- és távhővezetékeket, csatornaszakaszokat – kicserélték, szükség esetén a nyomvonalukat is megváltoztatták.

A Széll Kálmán tér három szimbolikus eleme új formában

Új, modern óra épült a tér egyik központi eleme, a megszámlálhatatlan randevúnak, találkozási pontnak helyet adó régi óra helyén. A hat méter magas, háromszög alapú látszóbeton oszlop oldalán a régi óra betonmatricás technikával készült lenyomata látható, a tetején pedig LED-es felület mutatja a pontos órát és percet. A másodperceket az oszlop körüli másodpercmutatókról olvashatjuk le. A régi óra a Kiscelli Múzeumba került.

A Széll Kálmán tér másik ikonikus eleme a metróépület legyező formájú teteje; bár alatta az épület – ahogy azt fentebb írtuk – teljesen megújult, a tetőszerkezet megmaradt. A legyező alakú födém most már a metróépületen belülről is látható, hiszen a korábbi álmennyezetet az épület felújításakor elbontották.

Végül, de nem utolsósorban a Széll Kálmán tér egy új pontján, a Krisztina körút mentén – ahol korábban kihasználatlan betonszigetek foglalták a helyet – , restaurálva újra áll a Sellő névre hallgató szökőkút is.

Buda villamosközlekedése is megújult

Nemcsak maga a Széll Kálmán tér, de azzal összehangolva és párhuzamosan az azt érintő villamoshálózat, és egyúttal Buda villamosközlekedése is megújult a budai fonódó villamoshálózat 2016. január közepi átadásával. A Frankel Leó utca és a Margit körút között megépített villamosvágány-átkötésnek köszönhetően átjárható villamospálya létesült a Széll Kálmán tér és Óbuda között, azaz új, hosszú villamosvonalak jöhettek létre. Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb budai kötöttpályás közlekedésfejlesztési beruházásának köszönhetően a villamosvonalak újra egységes hálózatot alkotnak. Az észak-, a közép- és a dél-budai területek között átszállásmentes villamoshálózat jött létre, Óbudáról átszállásmentes, kötöttpályás kapcsolat épült a Batthyány tér, a Széll Kálmán tér, a BAH-csomópont, a Móricz Zsigmond körtér, Albertfalva, valamint Kelenföld felé. A megújult vonalakon vadonatúj, akadálymentes CAF villamosok is közlekednek.

Köszönjük a fővárosiak türelmét!

A Széll Kálmán tér átépítése több építési ütemben, sokszor kényelmetlenséggel járó forgalomkorlátozásokkal zajlott, ezért a teret érintő vagy keresztező busz- és villamosjáratok közlekedése számos alkalommal változott. A rekonstrukció pontos tervezést és szervezést igényelt már csak azért is, mert a tér – amelyen napi szinten mintegy 200 ezer ember fordul meg – közúti, metró-, busz-, villamos- és gyalogos forgalmát a felújítás ideje alatt végig fenntartották. A kényelmetlenségek miatt a Főváros, a beruházó és a felújítást kivitelező konzorcium is köszöni a budapestiek türelmét. A tér forgalmi rendjének változásáról a BKK folyamatosan tájékoztatta a lakosságot: a www.bkk.hu/szellkalmanteroldalon mindig megismerhető volt az aktuális közúti és közösségi közlekedési forgalmi rend; minden változásról, a felújítás előrehaladásáról sajtóközleményben adott hírt, továbbá a Facebook-oldalán is nyomon követhető volt, ha módosult a közlekedés rendje. A fontosabb változásokról szórólapok készültek, amelyek mindig eljutottak az érintett háztartásokba, de a BKK munkatársai a téren is osztogatták azokat az ott közlekedőknek.

További fejlesztések a téren és a tér környezetében

A Széll Kálmán tér felújításával Közép-Buda fejlesztése nem fejeződött be: a nyár folyamán a Fővárosi Önkormányzat megbízásából további fejlesztések jönnek létre a tér környékén, illetve a budai fonódó villamoshálózat mentén.

  • 12 db új MOL Bubi állomást létesítenek az I., a II, és a III. kerületben, tovább növelve ezzel a közbringával megközelíthető területek számát. Új állomások létesülnek a Szilágyi Erzsébet fasori kerékpárút vonalában a Városmajorig. A fonódó villamoshálózat mentén a Bécsi úton, illetve a Pacsirtamező úton szintén új dokkolókat telepítenek, többek között az Óbudai Egyetemnél, a Kolosy téren, a Zsigmond téren  is. Az új állomásokhoz kapcsolódva a kihelyezett kerékpárok száma is növekszik.

  • Új jegy- és bérletautomatákat szerelnek fel a Clark Ádám téren, a Széna téren, a Batthyány téren, valamint a Katyini mártírok parkjánál. A nagy forgalomra és a visszajelzésekre tekintettel növekszik a Széll Kálmán térre kihelyezett automaták száma is.

  • Akadálymentesítési munkák zajlanak majd a Széna tér térségében, a Vérmező úton és a Dékán utcában, részben megújítva a gyalogos felületek térburkolatát is.A tervek szerint felújítják a Hajnóczy utcai kerékpárutat a Krisztina körút és a Csaba utca között.

  • Szintén felújítják a Szilágyi Erzsébet fasori gyalogos és bicikliút egy szakaszát.

 
Ezzel párhuzamosan a Széll Kálmán téren is várhatóak további kisebb, lokális beavatkozások a műszaki átadás során tapasztaltak alapján, amelyeket a kivitelező szükség esetén garanciális kötelezettsége alapján végez majd el. A felsorolt fejlesztési munkákat előreláthatóan 2016. 2-3. negyedévében végzik el. 

A felújítás előkészítése

A Széll Kálmán tér korábban több éven át ígért, de Tarlós István főpolgármester programjában már kiemelt projektként szereplő felújításának érdemi tervezése 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat kiemelt beruházásaként az alapoktól kezdődött meg, mert ezt megelőzően nem történtek meg a szükséges előkészületek. Az elmúlt évek tervezési, illetve forrásbiztosítási munkáival párhuzamosan a beruházáshoz szükséges építési engedélyeket is meg kellett szerezni. Annak érdekében, hogy a Széll Kálmán tér vonzó és korszerűen kialakított köztérré váljon, a BKK urbanisztikai és építészeti tervpályázatot írt ki, amely 2012 végén zárult le. Az Építész Stúdió Kft. és Lépték-Terv Kft. nyertes pályázata könnyed eleganciával, igen egyszerű építészeti eszközökkel racionalizálta és humanizálta a teret. A felújítás kivitelezési szerződését 2014. november 24-én írták alá a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a WIS Holding Zrt. alkotta Széll Kálmán tér 2014 Konzorciummal, amelyet ezúton illet köszönet a rekonstrukciós munkák zavartalan elvégzéséért.

Érdekességek és számok a Széll Kálmán tér felújításával kapcsolatban

  • A Széll Kálmán tér felújítása 2015. január 12-én kezdődött el.

  • A tér teljes felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forint állt rendelkezésre.

  • A tér területén átlagosan 150 munkavállaló és 10 munkagép dolgozott nap mint nap. Ez alól csak az állami ünnepnapok jelentettek kivételt.

  • A felújítás ideje alatt több mint 1000 köbméter épület-, mintegy 100 tonna acél-, és közel 3000 négyzetméter betonszerkezetet, továbbá 3800 méter útszegélyt, és közel 1390 méter sínpályát bontottak el.

  • Közműkiváltásként és -építésként 3800 méter légkábelt bontottak el, közel 3000 méter csatornavezetéket, 6500 méter távközlési kábelt, és több mint 3300 méter, a tömegközlekedési szolgáltatás biztosításához szükséges kábelt fektettek le.

  • A Széll Kálmán tér felújításának kőművesmunkái: épületburkolás 1424, térburkolat-építés 16 ezer, épületszigetelés 8570, falazás, egyéb kőművesmunka 1130 négyzetméteren történt.

  • A tér felújításán 2015. július végéig egy 30 méter magas, 55 méter gémkinyúlású toronydaru is dolgozott, amelynek teherbírása a legtávolabbi, 55 méteres pontján 1,65 tonna.

  • Az építkezéshez szükség volt betondaráló használatára is: a 87,5 tonna súlyú gép átlagosan óránként 65-90 tonna anyagot volt képes ledarálni a beton minőségétől függően. A betondarálék arra alkalmas részét újrahasznosították az útalapok készítéséhez, ezzel csökkentve a keletkező hulladék mennyiségét, egyúttal védve a környezetet.

  • A korábbi csupasz betonfelületek helyett jelentősen nőtt a zöldfelületek aránya. 182 darab új fát, 32721 tő cserjét és talajtakarót, 9339 tő virágot és 2362 tő díszfüvet telepítettek a térre, ezen felül több mint 700 négyzetméter füvesített terület teszi azt barátságosabbá.

  • A felújítás alatt öt alkalommal találtak II. világháborús robbanószerkezeteket, két-két alkalommal pedig páncéltörő gránátot, illetve levegő-föld bombát. A teret és környékét minden esetben lezárták, a tűzszerészek megvizsgálták és elszállították a bombatesteket. Ezekben az esetekben a tér felújítása miatt éppen aktuális, ideiglenes forgalmi rendet a rendőrségi zárásoknak megfelelően azonnal át kellett alakítani. Ezt a BKK forgalomirányítói minden alkalommal rendkívül precíz munkával, kiemelt figyelemmel oldották meg.

  • A rekonstrukció földmunkái közben négy alkalommal találtak emberi maradványokat, ebből egy alkalommal II. világháborús holttestet. A honvédség régészei borotvát, pénzt és egy korabeli budapesti ruházati áruház kártyáját találták meg nála. A 61-es villamos pályája mellett egy 17. századi temető maradványai kerültek elő. A jó szervezés és a Budapesti Történeti Múzeummal történő kiváló együttműködés eredményeképpen a régészeti leletmentés jelentősen nem akadályozta az építkezést.

  • A tér felújítása 1895 munkás 403 napos munkájának eredményeként, 2016. május 10-ére készült el. 

Budapesti Közlekedési Központ​

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.