A szervezők valamennyi várakozását, legszebb reményeit is túlszárnyalta a vasárnap zárult budapesti atlétikai világbajnokság.

 

 

A hétfői sajtótájékoztató két videó bejátszásával kezdődött, az elsőben a hangulatot és a szurkolást idézték fel, a másodikban pedig többek között olyan világsztárok beszéltek élményeikről és benyomásaikról, mint a rúdugrás „királya”, a svéd Armand Duplantis és a női magasugrás bajnoka, az ukrán Jaroszlava Mahucsih. Szavaik alapján valamennyiüket lenyűgözte a budapesti világbajnokság és Duplantis azzal zárta gondolatait, hogy reméli, mielőbb visszatérhet Magyarországra.

A bejátszásokat követően Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár összegzett, megköszönte a segítséget mindenkinek, aki hozzájárult a sikerhez, melyet az elmúlt kilenc napban valamennyi külföldi vendégtől, magas rangú vezetőtől kapott visszajelzés alapján arattak.

 

Köszönetet mondott többek között Sebastian Coe-nak és a nemzetközi szövetségnek a bizalomért és a lehetőségért,

a Magyar Atlétikai Szövetségnek a sportszakmai támogatásért, a magyar kormánynak azért, hogy minden feltételt biztosított a sikeres rendezéshez, illetve a szurkolóknak és a sportolóknak a kiemelkedő teljesítményükért és az önkénteseknek a remek munkájukért.


Muszáj megemlítenem, mert közös döntés születik az államtitkárságon minden ügyben, de itt hatványozottan támaszkodtam Schmidt Gábor helyettes államtitkár úrra és a közös döntésünk volt az, hogy Németh Balázst kérjük fel a szervezőbizottság élére. Gábor amellett, hogy a sportállamtitkárságon is napi szinten mindenben segíti a munkánkat, szerintem most emberfeletti dolgot vitt véghez. Egyfajta híd volt a szervezőbizottság és az államtitkárság között. Egészen különleges szinten tartotta kézben a szervezőbizottság munkáját” – méltatta kollégáját az államtitkár, aki Németh Balázs munkáját is külön kiemelte, megemlítve, hogy már tavaly, az első beszélgetésük alkalmával megbizonyosodott arról, hogy ugyanúgy szívügye a vb, mint ahogy nekik is.

A politikus számokkal támasztotta alá, miért a világ harmadik legnagyobb sporteseményeként tartják számon az atlétikai világbajnokságot.

„Hogy milyen volumenű esemény volt, azt néhány számadattal szeretném érzékeltetni. Rekordszámú, 2100 sportoló vett részt a versenyen 195 országból. 120 országból több mint 400 ezer szurkoló látta a helyszínen élőben a világbajnokságot. Az első hét napban napi közel egymillió látogató nézte meg a vb-nek a weboldalát, ezzel minden korábbi eseményt túlszárnyaltunk. Tizennégyezer cikk született a világbajnokságról, melyeknek 28 és fél milliárdos elérése volt világszerte” – sorolta az államtitkár, azt is hozzátéve, hogy pontos számok még nincsenek, de hozzájuk eljutott adatok alapján több mint egymilliárd tévénéző figyelte a budapesti versenyeket.

Schmidt Ádám emlékeztetett rá, hogy amikor megkapta az államtitkári feladatot, célja volt, hogy a nemzetközi sportesemények másfajta megközelítésben részesüljenek, hogy túlmutassanak annál a néhány napnál, amíg tartanak és általuk közelebb vigyék a sportot, az adott sportágat a magyar emberekhez és ez most kiemelkedően sikerült.


„A vb előtti sajtótájékoztatón azt fogalmaztam meg, hogy a fő cél az lehet, hogy minden magyar magáénak érezhesse ezt a világbajnokságot és büszke lehessen rá. Most azt gondolom, hogy minden honfitársunk részese volt ennek a vb-nek, és most, amikor lezárjuk a világbajnokságot, okkal bízom abban, hogy minden honfitársunk büszke is erre a világbajnokságra” – hangsúlyozta Schmidt Ádám.

Németh Balázs, a szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója közölte, minden álmukat túlszárnyalta a világbajnokság.

„Bizton állíthatjuk, hogy a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság minden álmunkat túlszárnyalta, sokkal sikeresebb volt annál, mint amit előzetesen megterveztünk, megálmodtunk. Minden idők legnagyszerűbb magyarországi sporteseménye volt és olyan jelzőket gyűjtöttünk az elmúlt másfél hétben a világ legkomolyabban vehető sportdiplomatáitól, illetve az atlétika szuperhőseitől, hogy elképesztő, lenyűgöző, tökéletes, kiváló, a legnagyszerűbb, egy új mérce” – jelentette ki a vezérigazgató, aki Sebastian Coe vasárnapi szavait külön is idézve azt mondta: „a budapesti egy új mérce a szabadtéri vb-k történetében, tehát mostantól Budapesthez mérik majd az atlétikai világbajnokságokat, Budapesthez mérik majd, hogy mit tud egy atlétikai vb, és ez jó érzés.”


Németh Balázs pontos jegyeladási adatokkal is szolgált. Elmondta, a budapesti a számok tekintetében túlszárnyalja az eddigi legsikeresebb, 2017-es londoni vb-t. A versenyekre 404 088 jegyet adtak el az elérhető 423 090-ből, azaz a belépők 95,5 százalékát értékesítették. „Ha valaki egy éve ezt mondja, orvost hívtunk volna hozzá, én legalábbis biztosan” – érzékeltette a jegyeladások sikerét.

A vezérigazgató arra is emlékeztetett, hogy rengeteg újítást, programot, élményt hoztak tető alá, amely nem lett volna kötelező, nem lett volna elvárás, és bár emiatt lényegesen többet kellett dolgozniuk, de ezek mindegyike beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és nem tud olyan döntésről, mellyel hibáztak volna.

Az extrák között említette a szurkolói zónákat, melyekben 200 ezer ember fordult meg,

a medál plázát, amely Sebastian Coe-t és a dobogósokat is lenyűgözte, az utcai versenyekre kivonzott tömeggel sem számoltak mások, és azzal sem, hogy a Hősök futása is ekkora sikert arat.

„Jó volt magyarnak, és különösen jó volt szervezőnek lenni az elmúlt kilenc napban” – jelentette ki Németh Balázs. Kérdésre válaszolva Schmidt Ádám elmondta, hogy a tervezet 70 milliárdos költségvetési keretet tartani tudták, nem lépték túl, a végleges elszámolás pedig az év végére várható.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.