Többszörösére nőttek a különbségek az üdülőkörzetek ingatlanáraiban 2009 és 2019 közt a Takarék Index elemzése szerint. A legdrágábban Balatonlellén lehetett tavaly ingatlant vásárolni.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írták: tavaly lassult a lakó- és üdülőingatlanok drágulása a kiemelt üdülőkörzetekben.
    A legnagyobb, 23 százalékos áremelkedés a Tisza-tó környékén volt, amit 20 százalékkal a Velencei-tó-Vértes üdülőkörzet követett. A legkevésbé, tíz százalék körüli mértékben Sopron-Kőszeghegyalja környékén, valamint a Mecsekben és Villányban változtak az árak.     Felhívták a figyelmet arra, hogy a Takarék Index elemzői a korábbi évektől eltérően az idén együtt vizsgálták az üdülőkörzetekben a lakóingatlanok és az üdülők árát.


    Összesítésük szerint az üdülőövezetek közül továbbra is a főváros a legdrágább, ahol átlagosan több mint 600 ezer forintot kellett fizetni tavaly négyzetméterenként. A második a Balaton és környéke több mint 400 ezer forintos átlagárral, melyet a Dunakanyar, illetve Sopron-Kőszeghegyalja környéke követett. A jelentős drágulás ellenére továbbra is a Tisza-tó számított a legolcsóbbnak, ahol mintegy 100 ezer forintos átlagáron lehetett ingatlanhoz jutni - írták.     Közölték: az elmúlt tíz évben a budapesti üdülőövezetben emelkedtek a leginkább, több mint kétszeresére az ingatlanárak, ettől kissé marad csak el Sopron-Kőszeghegyalja környéke, a Balatonnál pedig 80 százalékos növekedést mértek.

A Tisza-tó környékén tíz éves időszakban azonban csak 9 százalékos az emelkedés - mutatták ki.     Az elemzés szerint tavaly a Balatonnál a siófoki járás parti része számított a legdrágábbnak, ezt a balatonfüredi és a fonyódi  parti részek követték, 510-560 ezer forintos tipikus négyzetméterárakkal.     A Balatonnál tízéves összehasonlításban a fonyódi ingatlanok drágultak a legnagyobb mértékben, háromszorosára, de Balatonfüreden és környékén is 179 százalékos volt az árnövekedés. A marcali járásban viszont az elmúlt tíz évben csak negyedével nőttek az árak.     Az üdülőkörzetekben a legdrágábban Balatonlellén, Siófokon, Zamárdiban, Alsóörsön, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, míg a legolcsóbban a Tisza-tó mellett lehetett tavaly ingatlant vásárolni.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.