Berobbant az interneten a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox

Színpadok helyett videókkal szórakoztatta a közönséget az elmúlt hónapokban a világhírű Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox. A zenei társulat jazz és swing stílusban, zseniálisan újragondolva szólaltatja meg a múlt századvégi  és mostani slágereket.Korábban turnéikkal járták a világ legnagyobb koncerthelyszíneit, a pandémia miatt azonban még nagyobb hangsúlyt fektettek az interneten megjelenő dalokra. 

A Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox csapatának eddig sem kellett szégyenkeznie, ha a népszerűségük került szóba. A pop-jazz jelenség 2011 óta élő fellépések sorozatával szórakoztatta a közönséget a világ minden táján, Magyarországon is többször adtak már koncertet. A népszerű zongorista, Scott Bradlee által alapított, kimagaslóan tehetséges nemzetközi énekesekből és zenészekből álló PMJ csapat a pandémia ideje alatt szüneteltette élő fellépéseit, a munkát azonban nem hagyták abba.  

Színpadi show-k helyett, a tőlük megszokott módon  videókkal szórakoztatták a közönséget. Az újragondolt világslágereket és ismert jazz és swing dalokat összesen már 1,5 billió alkalommal játszották le a YouTube-on, csatornájuk feliratkozószáma pedig megközelíti az 5,4 milliót. Az utolsó klipjük szeptember 16-án jelent meg, ebben Haley Reinhart közreműködésével adják elő a Don’t Speak - No Doubt című dalt. Ezt a kisfilmet néhány nap leforgása alatt máris 1,2 millió alkalommal játszották le. Hasonlóan népszerűek a TikTok felületén is, ahová egyedi klipeket készítenek a legtehetségesebb előadóikkal.
A Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox közben azon dolgozik, hogy újra élő koncerteken szórakoztathassák a közönséget. Hamarosan újra világkörüli turnéra indulnak, programjukba pedig a magyar közönség örömére Budapest is bekerült. A PMJ különlegesen tehetséges énekesei „időgépbe teszik a popzenét” és együtt ünneplik meg a 20-as évek legnagyobb slágereit. A pop-jazz jelenség élő fellépések sorozatával keresztülszeli az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát, az Egyesült Királyságot és Európát. Turnéjuk során 2022. június 23-án este látogatnak el a magyar fővárosba, hogy a Papp László Budapest Sportarénában lépjenek fel.

Mint mindig a PMJ élő műsorai alkalmával, a The Grand Reopening turné is több tehetséges énekesből és zenészből álló együttest vonultat fel, akik Bradlee generációkon átívelő dalait éjszakáról éjszakára életre keltik. Az alapegyüttes tagjaihoz gyakran meglepetés vendégek csatlakoznak, hogy minden koncert egyedi, kiszámíthatatlan legyen és ugyanakkor ezáltal napjaink vagy bármely más időszak egyik legizgalmasabb élő zenei élményévé váljon.

Jegyek kaphatók a Tex országos jegyirodáiban és az eventim.hu-n:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/postmodern-jukebox-budapest-papp-laszlo-sportarena-563136/event.html

VIP-csomagos jegyvásárlás:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/postmodern-jukebox-budapest-papp-laszlo-sportarena-563136/event.html

 

 

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.