Gasztronómiai Oscar-díjjal felérő elismerést hozott haza az Egyesült Királyságból a 2011-ben alapított Pacificaffé. A kávépörkölő manufaktúra a „De Tommaso” és a „Jingle Blend” névre keresztelt tételeivel nyerte el az 500 (!) fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyén. A magyar kávé sikerének értékét növeli, hogy a mogyorós, diós ízjegyeket tartalmazó „De Tomasso” két csillagot kapott a nemzetközi ítészektől, ami a Michelin-csillagos minősítéshez hasonlóan még nagyobb rangot jelent.
Világsiker lett a magyar kávé cuvee - Afrikai és dél-amerikai kávébabok „házasodtak” Esztergomban.
„A bogyós gyümölcsök aromáját hozza, a dzsemes édesség nélkül. Nagyon könnyen iható, kiemelkedő tulajdonságokkal bír. Just beautiful!” – a többi között így lelkendezett a magyar pályaműről a séfekből, ételkritikusokból és gasztro-bloggerekből álló szakértői csapat. Körmendy Sándor szerint megható volt olvasni a pozitív kritikákat. „Az egyik jellemzés nagyon szép szójátékkal arról szólt, hogy ha ebbe a kávéba beleiszol, könnybe lábad a szád!” – érzékelteti a hype-ot Sándor, akinek a díjnyertes kávéját 250 és 1000 grammos kiszerelésben bárki megkóstolhatja, hiszen kereskedelmi forgalomban is kapható.
A Pacificaffé esztergomi bemutatótermének falán egyre kevesebb a szabad hely. A rangos Great Taste Awards-ról 2021-óta minden évben elhoztak egy elismerést kávéjukkal. 2024-ben mindjárt kettőt is, hiszen az adventi időszakban készült „Jingle Blend” kávékeverék ugyancsak csillagot érdemelt Londonban. „Lágy gyümölcsös ízek, mogyoró jegyekkel” – írta a termékről a zsűri, amit a karácsonyi elnevezés ellenére nem csak a szeretet ünnepére készülve vásárolnak a koffein kedvelők az évente 100 tonna kávét pörkölő Pacificaffé webshop-jából.
A kávé a kőolaj után a második legtöbbet értékesített termék a világon, világszerte 2 milliárd fogyasztóval. „Közülük azok is megérdemlik a jó kávét, akiknek a szülőföldjén nincsenek ültetvények, de a minőségre törekvő pörkölők igen” – vallja a félszáz hazai kávézóba szállító cég vezetője. Szerinte a minőségi kávék iránti igény érezhetően nőtt az elmúlt 10 évben. Erre utal az is, hogy csak a fővárosban egy tucatnál is több úgynevezett „Specialty kávézó” nyílt meg.  A Specialty leegyszerűsítve azt jeleni, hogy a zöld kávé magas minőségi kritériumoknak felel meg. Vagyis egy Specialty kávéval szembeni fő elvárás, hogy a kávébabok kiváló minőségűek legyenek, limitált mennyiségben azonos termőterületről származzanak, a pörkölésük pedig az ízprofiluknak leginkább megfelelő legyen. Szintén követelmény a professzionális eszközök használata, ami az ilyen kávé elkészítéséhez elengedhetetlen. Ugyancsak szempont, hogy egy csésze kávé minél több komponensének a minősége mérhető és pontosan meghatározható legyen. Ezért nagyon fontos, hogy a kávét minden esetben tapasztalt szakember, azaz barista készítse el.


A Budapest rovat további hírei

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV....

A címlapról

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.