UVC fény a vírusok és baktériumok elpusztítására

A koronavírus hatására újra kezd középpontba kerülni a már száz éve létező UVC/germicid lámpás fertőtlenítési technológia. Tesztek bizonyítják, hogy 99,9 százalékos csírátlanítási hatást elérő UVC fény jelentősen tudja csökkenteni a vírusok, baktériumok elszaporodását. A járvány idején kiemelt fontosságú az irodaházak, közösségi terek levegőjének és felületeinek fertőtlenítése, amely az UVC lámpás technológiával egyszerűen kivitelezhető.

A kórházak évtizedek óta alkalmazzák az UVC technológiát a kórokozó mikroorganizmusok terjedésének csökkentésére és a műtők, kórtermek fertőtlenítésére. Most azonban érdeklődés mutatkozik a technológia olyan helyeken történő alkalmazása iránt, mint az iskolák, irodaépületek és éttermek, annak érdekében, hogy elősegítsék a koronavírus terjedésének lassítását a közösségi terekben.

Az egyik legnagyobb, UVC technológiával működő lámpákat forgalmazó magyar cég, a Hollandimpex Kft. robbanásszerű forgalomnövekedést tapasztalt az elmúlt hónapokban a germicidlámpáknál. De a vásárlási igény teljes növekedése ennek többszöröse lehet hazánkban, hiszen a vírus hatására rengeteg új gyártó és forgalmazó jelent meg a piacon különféle UVC alapú termékekkel, például a mobiltelefonok és használati tárgyak tisztítására is.

Elpusztítja a vírusokat, de az emberre veszélyes is lehet

A levegő és a felületek UVC/germicid lámpával történő csírátlanítása többféle formában is megoldható, szabadon sugárzó illetve zárt rendszerben működő UVC lámpás berendezések segítségével. Korondán László szakértő arról beszélt, a sugárzás elpusztítja a levegőben szálló kórokozókat, és a csírátlanítási szint akár 99,9 százalék is lehet.

„UVC/germicid lámpával közvetlen besugárzással tisztíthatók a felületek bármilyen épületben, ugyanakkor mivel nyílt sugárzás emberre veszélyes, a fertőtlenítést akkor lehet elvégezni, amikor nincs senki az adott teremben, tárgyalóban. A zárt rendszerben működő UVC lámpás légtisztító berendezések akár a nap 24 órájában működhetnek, így biztosítva a levegő folyamatos fertőtlenítését” – mondta Korondán László, a Hollandimpex Kft. germicid lámpa üzletág vezetője.

Irodaházak, csarnokok, bevásárló központok légfertőtlenítése

„Nagyobb épületekben, épületegyüttesekben lehetőség van légcsatornába történő UVC lámpás egységek beépítésére, mely az áthaladó levegőt tudják csírátlanítani. A berendezést a légcsatorna méretei illetve légszállító kapacitása alapján tervezzük meg. A légcsatorna adott szakaszába pontos kalkuláció szerinti típusú és darabszámú germicid lámpa működik, ezzel biztosítva a kívánt UV dózist” – magyarázta a Hollandimpex szakértője, majd kiemelte: a technológia egyik közvetlen előnye, hogy teljesen vegyszermentes, így nem áll fenn a túladagolás veszélye.

Hogyan működik?

UV-C sugárzás a napból is érkezik, ám szerencsénkre, ennek a 100-280 nanométer közötti hullámhosszú fények a nagy részét az ózonpajzs kiszűri. Az UV-C sugárzás roncsolja a vírusok és kórokozók DNS-ét, így pusztítva el azokat.

Az UV-C technológiás fertőtlenítés napjainkban már széles körben elterjedt az egészségügyi és az élelmiszeripari szektorban is, ugyanakkor kiválóan alkalmazható akár irodaházak és közösségi terek csírátlanítására is.

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.