2017 áprilisában indult útjára újra az immár négy évtizedes múltra visszatekintő patinás szabadidősport-mozgalom, az Ötpróba. Az azóta eltelt időszakban több mint 70 eseményen 15 ezren gyűjtötték a kilométereket és az Ötpróba-pontokat futva, kerékpározva, kajak-kenuzva, úszva, vagy túrázva. A Szilveszteri Vizesgálával búcsúztatott 2017-es esztendő rendkívül tartalmasnak bizonyult – majdnem annyira, mint amennyire az idei ígérkezik.

Az Ötpróba 2018-as évindító sajtótájékoztatójának főbb témái:

  • 2017-es mérleg: jelenleg 10590 taggal büszkélkedhetünk, akik közül 8500-an aktívan gyűjtik a pontokat.
  • Ötpróba 2018-as eseménynaptár: A megnövekedett érdeklődést jelzi, hogy 2017-ben 60 rendezvényen lehetett Ötpróba-pontokat gyűjteni – az idei naptárunk pedig már közel 120 rendezvényt tartalmaz (a részletes lista már megtalálható az új honlapunkon, illetve több tízezer példányban nyomtatásra is került). Rengeteg eseményszervező kereste meg irodánkat csatlakozási szándékával kapcsolatban, és nagyon nehéz dolgunk volt, amikor a valóban legszínvonalasabb rendezvényeket kellett kiválasztanunk.
  • Kiemelkedő programok idén: a tavalyi nagy sikerű Olimpia Éjszakáját idén Mozgás Éjszakája néven fogjuk megrendezni a Műegyetem Rakparton, ahol a kilátogatók a különböző sportágak kipróbálása mellett egy látványos sárkányhajós dunai leevezést is megcsodálhatnak. A Kolonics Alapítvány közreműködésével megvalósuló eseményen – terveink szerint – 100-120 kivilágított sárkányhajóban mintegy 2200 fő vesz majd részt. A Mozgás Éjszakája mellett idén is lesz a Kolonics György Emlékfutás, amelyen tavaly 2600-an futottak a rossz idő ellenére is – valamennyi teljesítő egyedi befutóéremmel, valamint díjmentes Ötpróba-regisztrációval gazdagodott. A tavalyi év nagy sikerű Vizesgálája idén is megrendezésre kerül, amely 2018-as év programsorozat záróakkordja lesz, bajnokokkal fűszerezve.
  • Csoportos pontgyűjtés: új honlapunkon már elérhető a csoportos regisztráció lehetősége. Az idei esztendőtől az ötpróbázó már nem csak saját, hanem családja, iskolája, munkahelye, vagy baráti társasága pontszámát is gyarapíthatja – a legsportosabb csoportokat pedig év végén értékes díjakkal jutalmazzuk. Az első csatlakozó iskola és munkahely egyaránt Kőbányához köthető: a Szent László Gimnázium, illetve Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzata szeretne példát mutatni és hangsúlyozni a sport jelentőségét.
  • Triatlon sportág csatlakozása: a Magyar Triatlon-szövetséggel történt megállapodásnak köszönhetően 2018-tól az Ötpróba keretein belül már triatlonozva is lehet pontokat gyűjteni – idén öt eseményen.
  • Kedvezmények az ötpróbázóknak: regisztrált tagjaink az eseménynaptárunkban szereplő események közel felére kedvezményes áron nevezhetnek. Kiemelkedik a sorból az idei naptárunkban összesen 14 rendezvénnyel jelen lévő Budapest Sportiroda, akik egy rendkívül motiváló kedvezménycsomaggal szeretnék ösztönözni a magyar lakosságot a rendszeres testmozgásra. A kedvezményt először a Vivicittá futáson vehetik igénybe a jogosultak – az az 1085 fő, akik jelenleg 15 Ötpróba-ponttal rendelkeznek.
  • BBU Föld alatti futás: a február 24-én megrendezésre kerülő Föld Alatti Futóverseny a kőbányai pincerendszerben zajló esemény az Ötpróba soron következő hivatalos pontszerző állomása, amelyen valamennyi nevező számára ingyenes Ötpróba-regisztrációt biztosítanak a szervezők.

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.