A szájüregi daganat csaknem 1700 életet követel évente Magyarországon, amivel a szomorú első helyen állunk el Európában.

Többen halnak meg a szörnyű betegségben, mint közúti baleseteben. Rendszeres szűrésekkel ez a szám csökkenthető lenne, azonban a világjárvány miatt éppenhogy kritikus szintre zuhant a fogászati szűrővizsgálatok száma hazánkban. A fogorvosok megkongatták a vészharangot.

A koronavírus-járvány előtt évente 0,66 alkalom volt az egy főre eső száma fogászati szűrővizsgálatok száma hazánkban, amivel 18. helyen álltunk 21 európai uniós ország közül, az EuroStat adatai szerint. A vírus, illetve a kijárási korlátozások tovább csökkentették a szűrővizsgálatokban részt vevők hajlandóságát és számát. A MindentMent Fogászati Rendelők kutatása szerint a koronavírus-járvány kitörése óta közel harmadával, mintegy 29%-kal kevesebben mentek fogászati szűrővizsgálatra, mint korábban.
Az óvatosság érthető volt mind a fogszakorvosok, mind pedig a páciensek részéről, azonban a korlátozásoknak már vége és a szűrővizsgálatok száma nem emelkedett számottevően. A szakemberek megkongatták a vészharangot: sürgősen tenni kell valamit, hogy ne zuhanjon tovább a megelőzést szolgáló fogorvosi konzultációk száma.
A helyzet súlyosságát jól érzékelteti, hogy dr. Perger Alexa fogszakorvos tapasztalatai szerint sajnos már most érezhető, hogy akik télen elhalasztották a szűrést, azoknál problémák jelentkeznek.

Ezen a helyzeten szeretne javítani a MindentMent fogászat, online fogorvosi konzultáció bevezetésével. A kísérleti program célja, hogy egy lépéssel közelebb vigyék a pácienseket a szűrővizsgálathoz. Azt feltételezik, hogy minél könnyebb jelentkezni a szűrővizsgálatra, annál többen veszik igénybe.
A konzultációra online lehet jelentkezni és időpontot foglalni. A konzultáció teljesen díjmentes, bárki jelentkezhet. A jelentkezés után dentálhigiénikus szakemberek konzultálnak a páciensekkel, fogápolási szokásaikról, tüneteikről, válaszolnak a kérdéseikre és tanácsokkal segítik fogászati problémáik megoldásában. Végül igyekeznek meggyőzni a pácienseket, hogy mielőbb látogassák meg a fogorvosukat, mert az online konzultáció nem helyettesíti a szűrővizsgálatot.

Aranyi Rita, a MindentMent Fogászati rendelőhálózat igazgatója elmondta, hogy amennyiben a kísérleti program eredményesnek bizonyul, folyamatosan elérhető lesz a szolgáltatás. A kezdeti tapasztalatok nagyon biztatók.

Az intézményvezető szerint a fogászati szűrővizsgálatok számának növelésére hosszú távon egy olyan központi értesítési rendszer kialakítása lenne ideális, ami úgy figyelmeztet az esedékes szűrővizsgálatra, mint az Ügyfélkapu a lejáró okmányokról. A technológiai fejlettség jelenlegi szintjén már egyaránt rendelkezésre állnak a jogi, és műszaki lehetőségek. A pandémia pedig nyitottabbá tette a lakosságot, hogy igénybe vegye és el is fogadja a digitális megoldásokat.

Az online fogászati konzultáció részletei a https://fogaszat.mindentment.hu/online-konzultacio webcímen tekinthetők meg.




A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.