A lakásban, kisebb családi házban élők számára állandó problémát jelenthet, hogy a meglévő bútorokon és tárgyakon kívül nemigen van arra lehetőség, hogy hosszabb-rövidebb ideig bármit is tároljanak.

Pedig beüthetnek váratlan események, mint például öröklés, amikor gyorsan el kell helyeznünk, amit nekünk szánt a szerettünk, de költözés vagy felújítás idején is sokat segíthet, ha van egy hely, ahova „kimenekíthetjük” ingóságainkat. Erre kínálnak kiváló megoldást a bérelhető raktárterületek, amelyek közül nemcsak a fővárosban, de vidéki nagyvárosokban is válogathatunk.

Jöhet akár egy külföldi munka, tanulmányi lehetőség, egy hirtelen ránk maradó hagyaték, amikor késlekedés nélkül gondoskodnunk kell a tárgyak elhelyezéséről. Magánszemélyek és cégek is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy meglévő ingatlanjukat nagymértékben fel kell újítani, így nehézséget okozna a terebélyes bútordarabok kerülgetése, vagy akár az is előfordulhat, hogy költözésre szánják rá magukat, és a váltás közötti időben van szükség tárolásra. De elég az is, ha csupán egy új bútordarab beszerzése miatt nem marad hely a régi számára. Ilyen eshetőségekre már számos megoldás áll rendelkezésre az ország bármely pontján, többféle kialakításban, amelyek között mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
Kevesen gondolnának arra, hogy a raktározás nemcsak kisebb tárgyak vagy bútorok számára lehet hasznos alternatíva, hanem lakókocsik, lakóautók, csónakok, motorcsónakok, motorok tárolására is előnyös lehet, különösen télen.

Annyit fizess, amennyit használsz!
Az egy légterű raktározás számos kedvező tulajdonsággal bír, ezek egyike, hogy nem kell nagyobb területet bérelni, mint amennyire valójában szükség van. Ha a tárolandó mennyiség nő vagy csökken, a bérelt alapterület rugalmasan módosítható. Az ilyen típusú raktárak többnyire a pénztárcát is jobban kímélik, hiszen az egy légtér miatt a kialakításuk sokkal gazdaságosabb, mint ha minden egyes kis helyiség falakkal lenne körülvéve.
„Szintén pozitívum, hogy nem kell hosszú távra elköteleződni, a bérlés minimális időtartama 15 nap, ami a későbbiekben akárhányszor meghosszabbítható. A tárolt tárgyak bármikor hozzáférhetőek tulajdonosuk által, mozgatásukat tapasztalt személyzet végzi a legbiztonságosabb, őrzött körülmények között” – fejtette ki Pintér Gyula, a SZAM SPED Kft. cégvezetője, aki azt is elárulta, hogy nemcsak a tárolásban, hanem a tárgyak raktárba való eljuttatásában és visszaszállításában is ügyfeleik rendelkezésére állnak több évtizedes szállítmányozási tapasztalatukkal.

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.