Pintér Tibor színész-rendező és színházigazgató által bő egy évtizede megálmodott és életre hívott Nemzeti Lovas Színház mára a magyar kulturális élet egyedülálló színfoltjává vált. A világszinten páratlan, dramaturgiával ellátott, lovas-zenés előadásaikra az elmúlt évek során több mint 1,2 millió néző váltott jegyet, ami évente átlagosan 100 ezer embert jelent. Állami támogatások híján, a 100%-ban független, kizárólag jegybevételekre és támogatásokra támaszkodó Nemzeti Lovas Színház most egy jelentős új fejezetet nyit: Mecénás programot indít, és támogatókat keres nagyszabású projektjéhez – egy modern, könnyűszerkezetes épület felépítéséhez. A támogatók a program keretében aktív részeseivé válhatnak ennek a különleges kezdeményezésnek.
 A jelenlegi helyszíntől mindössze 250 méterre, a Kincsem Park bejáratának közelébe tervezett esztétikus és fenntartható épület a meglévő sátorépületet felváltva, egész évben kiváló előadási feltételeket, a nézők számára pedig a hidegebb hónapokban is maximális kényelmet biztosít majd.
A színház igazgatója hangsúlyozza: „A következő nagy lépés számunkra, hogy az új, jobban fűthető, fenntarthatóbb épülettel tovább emeljük a színházunk színvonalát, és nemcsak a hazai, hanem akár a nemzetközi közönséget is megérintsük. Célunk, hogy még nagyobb közönséget érjünk el, ami stabil alapot biztosít a további fejlődéshez. Ez az álom azon  vállalkozók, vállalkozások és magánszemélyek támogatása által válhat valósággá, akik osztozni szeretnének velünk a magyar kulturális értékek megőrzésében és a hagyományok ápolásában.

A színház képzési programjának köszönhetően sok művész itt tanulta meg a lovaglás alapjait, és mára sportolói szinten lovagolnak, hogy maradéktalanul megfeleljenek a produkciók speciális követelményeinek.  A lovas előadások sokoldalú igénybevételt jelentenek az előadók számára, így vendégművészek csak ritkán csatlakoznak a társulathoz, mivel a produkciókban való részvételhez rendkívüli felkészülés szükséges.
A Nemzeti Lovas Színház lovasszínész-képző Akadémiájának célja, hogy olyan fiatal tehetségeket képezzen, akik kivételesen magas szinten gyakorolják a színészet és a lovaglás egyedi kombinációját. A hároméves képzés végén a legtehetségesebbek szerződést és a produkciókban szerepet is kapnak, tiszteletdíj fejében. Az Akadémia célja továbbá, hogy biztosítsa a színház utánpótlását, miközben a fiatalokat a magyar lovas hagyományok ápolására és továbbadására neveli. A nevelés a világhírű francia Bartabas cirkuszi vállalkozáshoz hasonló felépítésben zajlik, amit a híres lovas íjász, a Hungarikum-díjas és többszörös lovas íjász világbajnok Kassai Lajos is elismeréssel illetett. Az Akadémián már hatéves kortól tanulhatnak a legfiatalabbak is, külön pónicsoportokban, ahol nemcsak a lovaglás örömeit élvezhetik, hanem a színház világába is betekintést nyerhetnek.

A Budapest rovat további hírei

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV....

A címlapról

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.