Esernyőre mindenképpen szükségünk lesz.

 

Kiadós esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: helyenként akár 30 milliméter csapadék is hullhat kedd délig.

A meteorológiai szolgálat a figyelmeztetésében azt írta: hétfőn egy mediterrán ciklon csapadékrendszere húzódik nyugat, délnyugat felől az ország fölé, amelynek hatására kedd délig a Dunántúlon és a középső országrészben a 20 millimétert, illetve helyenként – elsősorban a Dunántúl keleti felén – a 30 millimétert is elérheti a lehullott csapadék.

Mivel 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat, ezért „narancs” fokozatú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Tolna, Veszprém vármegye területére. A várhatóan több mint 20 milliméter eső miatt pedig elsőfokú, „sárga” figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Zala vármegye területén.

Hozzátették: kedden a reggeli óráktól fokozatosan megerősödik, majd viharossá fokozódik az északnyugati szél, amelyet a Dunántúlon 70 kilométer/órát meghaladó széllökés kísérhet.

Az Időkép előrejelzése szerint délután, este a legmagasabb hegycsúcsainkon havas eső, havazás kialakulhat. Élénk, erős lesz a déli-délkeleti szél, ami délután északnyugaton és nyugaton északira, északnyugatira fordul. Délután 4 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet, délkeleten lehet a legmelegebb.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.