A koronavírus-járvány márciusi kirobbanásának következtében rengetegen vesztették el az állásukat. Szilágyi-Bécsi Tímea, az INT-Solution Üzleti Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint a felszabadult munkaerő csak egy látszólagos bőséget képez, mert a magasabb kompetenciájú szakembereket megtartották a vállalatok, és főként a fizikai munkát végző alkalmazottaktól váltak meg azonnal.

Mint mondta, ugyan sok cégnél úgy érzik, hogy a vállalati HR elegendő az új munkatársak felkutatásához, de a személyzeti tanácsadó cégek nagyban megkönnyíthetik ezt az egyébként csak látszólag egyszerű feladatot.

Ahogy a koronavírus megjelent Magyarországon, a gazdaság a kormány által bevezetett korlátozások következtében bezuhant, ez pedig bizonyos szektorokban tömeges leépítésekhez vezetett. Ez elsősorban a vendéglátó- és a kiszolgálóipart érintette, de a leépítési hullám a gyártó cégeket is elérte, emiatt több százezren maradtak állás nélkül.

Szilágyi-Bécsi Tímea, az INT-Solution Üzleti Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint a munkaerő-piaci adatokat érdemes óvatosan kezelni, ugyanis a felszabadult munkaerő csak egy látszólagos bőséget jelent.

„A szakképzettséggel rendelkezőket nehezen engedik el a cégek, ezekben a munkakörökben már tényleg csak akkor van leépítés, ha valóban a vállalat túlélését fenyegeti a járvány és az emiatt bekövetkezett megrendeléscsökkenés. A legtöbben a fizikaimunkaerő-állományhoz nyúltak hozzá, a betanított munkásoktól, a gyári összeszerelőktől, az operátoroktól váltak meg nagyobb létszámban, így ők most túlsúlyban vannak a munkanélküliek között” – magyarázta a HR-specialista.

A szakértő elmondta, hogy a cégek a leépítés során több szempontot is figyelembe vesznek. Az első, hogy a munkavállaló milyen teljesítményt nyújt, a másik, hogy milyen régóta dolgozik az alkalmazásukban. 

„Elsősorban azok a gyártó cégek húzták be a vészféket, amelyek valamilyen szinten kapcsolódnak az autóiparhoz, amely szinte teljesen leállt. Itt megfigyelhető, hogy csökkentették a kölcsönzött munkaerő létszámát, most pedig maguk oldják meg a toborzást, ami hátrányosan is érintheti őket. A már említett látszólagos bőség miatt úgy gondolják, maguk is megtalálják a számukra megfelelő munkavállalót, pedig a személyzeti tanácsadók munkájával értékes időt takaríthatnak meg, hiszen az adminisztratív folyamatokat átveszik tőlük, és csak azokkal a jelöltekkel kell találkozniuk, akik tényleg megfelelnek a pozícióra” – fogalmazott Szilágyi-Bécsi Tímea.

Arról is beszélt, a szabadságolások és az esetleges második hullám általi bizonytalanság miatt a cégek még csökkentett üzemmódban vannak, de szeptember-októberben már megközelíthetik a régi kapacitásukat. Hangsúlyozta, hogy a külföldi munkavállalók várhatóan már kevesebben térnek vissza, ami szintén új helyzetet teremt.

„A vendégmunkások a határzárak miatt aligha jönnek majd Magyarországra olyan számban, mint a járvány előtt, ezért kialakulhat egyfajta munkaerőhiány is. Az is tisztán látszik, hogy sokan karrierváltáson gondolkoznak, előfordul, hogy szakácsok, pincérek, felszolgálók tucatjai jelentkeznek értékesítő pozícióra. Aki előre gondolkodott és a karantén idején képezte magát, az most nagy előnyben lehet” – magyarázta a szakember.

Az INT-Solution Üzleti Tanácsadó Kft. szót ejtett arról is, hogy a nyelvvizsga-követelmények elengedése miatt diplomát szerző 81 ezer embernek nem lesz könnyű dolga az elhelyezkedéskor.

„A magyar munkaerőpiac nem feltétlenül tud felszívni ennyi diplomást, és a helyzetet nehezíti, hogy sokan közülük nyelvvizsga nélkül keresnek állást. Sok multinacionális cégnél, illetve kis- és középvállalkozásnál elengedhetetlen követelmény a nyelvtudás, aminek hiánya nehezítő tényező álláskereséskor. Ráadásul olyan pozíciókra, ahol nincs szükség diplomára, nem szívesen vesznek fel diplomával rendelkezőket. De az is előfordulhat, hogy egy diplomás az általa vágyott munkakörnél alacsonyabb pozíciót kap, és onnan kell lépkednie felfelé” – értékelt.

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.