Az orvosok többsége szerint jelen formájában elfogadhatatlan az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény; a közellátásban dolgozók több mint kétharmada nem fogja aláírni az új jogviszonyt - közölte szerdán közzétett felmérése eredményére hivatkozva a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

 A MOK kérdőívére nyolcezer orvos küldte vissza válaszait. Ezekből kiderült, hogy a közellátást elhagyni tervező orvosok 37,4 százaléka a magánegészségügyben kíván elhelyezkedni, a válaszadók több mint egyharmada pedig a szerződés aláírása helyett inkább az ország vagy az ágazat elhagyását választaná.
    A szakorvosok 52 százaléka kettő vagy több állásban dolgozik, és az orvosok 43 százaléka vállalkozóként is lát el betegeket - írták.
    A kamara - aggasztónak tartva a felmérés eredményét - az eredményes járvány elleni védekezés, az ágazat békéje és stabilizálása, valamint a járvány utáni "újjáépítés" érdekében több javaslattal fordult a döntéshozók felé.
    Szerintük a munka törvénykönyvét meghaladóan csak egészségügyi válsághelyzetben, maximum száz munkanapra történő kirendelés elfogadható, világosan meghatározott mentesítő körülményekkel és juttatásokkal.
    Ezen kívül azt a bértáblát szeretnék látni a már elfogadott törvényben, amelyet a MOK dolgozott ki, és amely követi a szakmai előmenetelt, a tudományos teljesítményt és tudást.
    A javaslatok között szerepel a másodállások lehetőségének biztosítása úgy, hogy tiltják a rossz megoldásokat. Kérik, hogy a szabadságok és végkielégítések mértéke ne legyen kedvezőtlenebb, mint a jelenlegi közalkalmazotti jogviszonyban.
    A hálapénznek újra kiskaput nyitó szabályozásokat ki kell venni a törvényből - írták.
    A MOK megjegyzi, hogy a törvény egészségügyi dolgozók által nem elfogadható formája vagy egyeztetés nélküli módosítása egyértelműen a magyar társadalom egészségügyi ellátásának súlyos károsodásához vezet már rövid távon is.
    A köztestület úgy véli, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény az orvosok felé régi adósságot törleszt az új bértábla elfogadásával és a hálapénz törvényi tiltásával.     Azonban a jogszabály megalkotásának módja és az egyeztetés nélkül belekerült "elfogadhatatlan" passzusai gyengítették az ágazat hitét és erejét. A járvány miatti feszült helyzetben az orvostársadalom bizonytalansága fokozódott, tovább romlott amúgy is ingatag biztonságérzetünk - értékelt a MOK.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV....

A címlapról

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.