A magyar pártok között nagy általánosságban konszenzus van a holokauszt és az antiszemitizmus megítélését illetően, a zsidó közösség biztonságban élhet Magyarországon - mondta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.

 Szalay-Bobrovniczky Vince a Holokauszt Dokumentációs Központban (HDK) megrendezett konferencián kijelentette: alaptalanok azok a külföldi vádak, amelyek szerint Magyarországon "zsidóellenes légkör van". Maguk a magyarországi zsidók sem mondják ezt, szerintük is biztonságos az élet ma Magyarországon a közösség tagjai számára - hangsúlyozta.
    Felidézte: legutóbb Michael Roth német politikus vádolta antiszemitizmussal a magyar kormányt; holott 2019-ben Németországban 1824 antiszemita cselekményt követtek el, nálunk pedig 35 ilyen atrocitás történt.


    Megjegyezte: ez is 35-tel több az elfogadhatónál, de "furcsa és visszatetsző" a kritika, amely - meglátása szerint - a magyar kormánnyal szembeni nyomásgyakorlás része.
    Szalay-Bobrovniczky Vince kitért arra: az antiszemitizmus sokkal inkább Nyugat-Európában gond, ahol egyes társadalmakban olyan komplex demográfiai folyamatok indultak el, amelyek jelentős mértékben leszűkítették a zsidóság mozgásterét.
    Példaként említette, hogy Franciaországot ezrével hagyják el zsidó állampolgárai. "Ennek hátterében az is áll, hogy a nyugat-európai kormányok nem voltak képesek az alapvetően muszlim hátterű migráció folyamatát feltartóztatni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az atrocitások olyan helyeken történnek, ahol feltűnően megnőtt a muszlim lakosság.
    A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy miközben Magyarországon konszenzus van az antiszemitizmus megítélést illetően, olyankor történnek sajátos események. Ilyen, hogy az ellenzéki pártok "beálltak" az időközi parlamenti választáson induló, jobbikos Bíró László mögé, aki antiszemita kijelentéseivel "durván megalázta a zsidóságot". A "magyar közéletnek értékelni kell, hogy a baloldal hogy viszonyul az antiszemitizmushoz" - mondta.


    Szalay-Bobrovniczky Vince beszélt arról is: a rendszerváltás után a kormányok igyekeztek kárpótolni a zsidóságot. 1997-ben megalakult a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványon (Mazsök) keresztül az állam több körben jelentős összegekkel támogatta a zsidó közösséget. Az utolsó nagyobb összegű kifizetés 2017-ben volt, ekkor a felek szerződésbe foglalták, hogy a  magyar kormány kártalanította a zsidóságot egy jelentősebb összeggel.
    A Mazsök fenntartása ettől függetlenül továbbra is fontos, hiszen pályázati rendszeren keresztül folyamatosan biztosít a kormány forrásokat a zsidó kultúra támogatására. Példaként említette, hogy két lépésben egymilliárd forintot ad a kormány a zsidó temetők felújítására.
    Kovács Tamás, a HDK igazgatója köszöntőjében elmondta, az Autentikus helyszínek szerepe a holokauszt-emlékezésben címmel megrendezett kétnapos konferencia célja, hogy országosan is ismertté tegyék azokat az elsősorban vidéki holokauszt-emlékhelyeket, amelyeket leginkább csak a helyi közösségek ismernek.
    További céljuk, hogy ezek a helyek szerepet kapjanak a holokauszt helyi oktatásában - tette hozzá.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV....

A címlapról

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.