Közhely, de igaz, hogy az 1997 után született Z generáció tagjainak olyan világban kell helytállnia, ami minden eddiginél zűrzavarosabb helynek tűnik. Pedig a lehetőség mindenkinek adott, hogy a saját kezébe vegye az irányítást – mondja Soós Dávid, a Lead yourself! mozgalom alapítója, aki maga is szorongó tiniből lett sikeres vállalkozó és transzformációs tréner, méghozzá nagyon fiatalon. Célja, hogy mások is olyan életet teremtsenek maguknak, amelyben ki tudnak teljesedni.

Mit kezdjünk azokkal a fiatalokkal, akik már a babakocsiban is telefont nyomkodtak és influenszerek videói diktálják az értékrendjüket? – hangzik a harminc feletti megmondóemberek puffogása. A valódi kérdés sokkal inkább az, hogy ők mit szeretnének kezdeni magukkal? Olyan világot hagyunk rájuk, aminek változó értékei közt sokszor mi magunk sem tudunk eligazodni. Nem csoda hát, hogy az amerikai kutatások szerint a Z-generációs tinik nagy része kevésbé hedonista, mint elődeik, és már tizenévesen a szorongás és a depresszió démonjaival küzdenek, amik a fiatal felnőttkorba is elkísérik őket. Mi pedig ahelyett, hogy segítő kezet nyújtanánk nekik, hajlamosak vagyunk őket cicafilterrel pózoló plázakölykökként beállítani.

Vegyünk egy tipikusnak mondható mai tinit: frusztrált és önbizalomhiányos, hiszen olyan környezetben kell helytállnia, ahol mindent a külsőségek határoznak meg. Valószínűleg vannak vágyai – de a családban és iskolában elszenvedett, valós és képletes pofonok hamar meggátolják abban, hogy kibontakoztassa a kreativitását. Ez az egyetemi évek után sem javul, hiszen a munkahely, a pénzkereset kényszere veszi át a fegyelmező szerepet. Hogyan is találhatna vissza az eredeti álmaihoz és önmagához? Talán pszichológushoz fordul – ahol viszont kevés gyakorlati tanácsot kaphat, hogy sikeresebben élje a hétköznapjait.

Miért a kovalens kötést tanuljuk az együttműködés helyett?

„Az Y és Z generációt folyamatosan támadja az idősebb korosztály. Azt állítják, nem akarunk dolgozni, nem tudunk mit kezdeni magunkkal és nincs bennünk alázat. Eközben valódi segítséget nem kapunk” – mondja Soós Dávid, aki maga is megélte ezeket a nehézségeket. Tiniként óriási szeretethiány és kilátástalanság gyötörte, még az öngyilkosságon is gondolkodott. „Tíz évesen bármi jobb program volt, mint otthon azt hallgatni, hogy semmit nem érek. Így keveredtem rossz társaságba és kezdem cigizni, inni és lopni” – emlékszik vissza a ma már felnőtt férfi.

Dávidot annak idején az a felismerés mentette meg, hogy csak tudatos önfejlesztés árán válhat magabiztos felnőtté. Mostanra, mindössze 26 évesen három sikeres vállalkozást is vezet, rendszeresen tart előadásokat, üzleti coachként és transzformációs trénerként pedig olyan ügyfele is van, aki az ötvenes éveiben jár. Ezzel együtt szívügyének tekinti, hogy megszólítsa azt a korosztályt, aminek tagjaként neki még egyedül kellett megküzdenie a nehézségekkel. Úgy érzi, az oktatási rendszer ebben azóta sem partner.

„Egyszer megkérdeztem, miért a kovalens kötést tanuljuk ahelyett, hogy olyan készségeket sajátítanánk el, amik a mindennapi életben értéket teremtenek: például az együttműködést. Válaszul annyit kaptam, hogy törődjek bele, ez a tananyag. Micsoda érv!” – emlékszik vissza a tréner, aki gimnáziumokban és egyetemeken is tervez előadni, legnagyobb álma azonban, hogy olyan közösséget hozzon létre, ahol az embereket, kortól és nemtől függetlenül az életre készítik fel. Ahol élmény a tanulás és nincsenek jegyek, intők, kényszertanárok, büntetések. Ahol azt fedezik fel a tanulók, hogy kik ők valójában, miben jók, milyen ajándékot hoztak, amit csak ők adhatnak a világnak.

Megtanulnak teremteni, alkotni, együttműködni, kommunikálni, megélni a jelent, támogatni másokat, szolgálni a természetet és vezetővé válni. A pénzügyi szabadságot és a vállalkozásindítás/működtetés fortélyait is elsajátíthatják, ha szeretnék. Gyakorlatilag mindent amire szükségük van ahhoz, hogy boldog és kiteljesedett életet éljenek.

Hogyan vedd kezedbe az irányítást?

Sokan szeretik a videójátékokat, mert ott bármire képesek. Valójában az élet még inkább ilyen: te határozod meg, milyen karakterrel akarsz lenni, és milyen emberré akarsz válni. Ezt vallja Dávid, aki nem állítja, hogy mindenható guru lenne, sőt: inkább afféle „anti-guruként” szeretné definiálni magát. Senki helyett nem talál ki életcélt, de bárkinek segít abban, hogy a saját álmát megvalósítsa – akár az üzletben, akár a magánéletben, hiszen tapasztalata szerint a két terület szerint gyakran összefonódik.

„Fontos, hogy ez nem hókusz-pókusz vagy motivációs bullshit! Tudományosan alátámasztott pszichológiai eszközöket alkalmazok” – mondja a tréner, aki most a Facebookon, a Lead yourself 48 napos kiképzés csoportban naponta posztol ingyenes feladatokat, így a csatlakozók minden nap tehetnek egy kis lépést a tudatosabbá válás irányába.

Ezek első pillantásra egyszerű dolgok, így sokszor tényleg csak egy apró változtatást igényelnek: például, hogy 15 perc gondolkodással megválaszoljunk néhány olyan kérdést az életünkről, amit egyébként ritkán tennénk fel magunknak. De ilyen a napi rutinunk átalakítása is, az, hogy tudjuk, mikor milyen feladatra mennyi időt fordítunk.

A sok kicsi összeadódik, az életünk pedig fokról fokra vehet tudatosabb irányt, ahogy leszámolunk a hiedelmeinkkel és feloldjuk a bennünk kialakult blokkokat. A leadyourself.hu weboldalon ehhez egy 12+1 lépéses videósorozatban is segítséget kaphatunk. Ha pedig ugyanerre személyesen is készen állunk, október 12-én, a Lead yourself Bootcamp keretei közt egy teljes napos, intenzív kiképzés során sajátíthatunk el olyan módszereket, amiket aztán bármikor alkalmazhatunk a hétköznapokban.

Ilyen eszköz például a félelemállítás, ami képes áthelyezni a fókuszt a rettegésről a remény irányába. Vegyünk egy szorongást, ami a hétköznapokban akadályozza a kiteljesedésüket! Van, akinek például az a rémálma, hogy bepróbálkozzon valakinél az ellenkező nemből. A félelemállítás során papírra vetjük, az adott helyzetben mik a reményeink és a félelmeink. Lehet például, hogy elutasítanak. Na és? Az is benne van a pakliban, hogy szerelem lesz a vége. Leírva könnyű belátni, hogy a rossz következmények sokszor nem is olyan borzasztók, mint amilyen reménykeltő a pozitív végkimenetel.

„Az egész olyan, mint egy finomhangolási folyamat, ami során feltérképezed, téged mi tart vissza, és ezzel szemben mi motivál annyira, hogy mégis legyűrd a félelmeidet? Én már kifejezetten élvezek szembe menni a korábban szorongást kiváltó helyzetekkel. Szeretném másokban is tudatosítani, hogy ez csak gyakorlás kérdése” – zárja Dávid.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.