Kihirdették a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.

A Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon” cím nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

A 2019. Év Bortermelője díj nyertese:

Fotó Koch Csabáról az eredményhirdetésen

Koch Csaba,
a Hajós-Bajai borvidékről.

Koch Csaba idén hatodik alkalommal került a jelöltek közé. Családja 10 generáció óta művel szőlőt a Hajós-Bajai borvidéken, és Csaba sorsa tulajdonképpen a kezdetektől meg volt pecsételve. 4 éves korában már saját fröccsös pohara volt, melybe nagyapja mindig fél ujjnyi bort töltött, amit aztán annak rendje-módja szerint szódával húzott fel. A papa – aki egyben Csaba példaképe – később sem hagyott fel a terelgetéssel: érettségire két tized hektár szőlőt ajándékozott unokájának. Az unoka pedig nem okozott csalódást: előbb agrármérnöki, majd szőlész-borász szakmérnöki diplomát szerzett.

"Nincs az a jó, amit ne lehetne jobbá tenni" – így szól a győztes mottója, mely jól tükröződik a diploma óta eltelt 27 év bámulatos fejlődésében. A Koch Borászat jelenleg 150 hektáron gazdálkodik a Hajós-Bajai borvidéken, a saját telepítésű tőkék kiváló minőségű talajokon nőnek, a borászatban pedig a legmodernebb technológiát alkalmazzák – minden adott tehát a prémium kategóriás borok előállításához. A szakmai sikereknek néhány éve már a Villányi borvidék is helyszíne, melyet tíz hektáron gazdálkodó, VinArt néven működő pincészetének eredményei bizonyítanak. Csaba borai rendszeresen kiválóan szerepelnek a legrangosabb hazai és külföldi borversenyeken. A közelmúlt legnagyobb sikere a VinAgora Nemzetközi Borverseny idei Champion díja. A borász a fehér, rosé és vörös borok készítése mellett otthon van a jégborok és kései szüretelésű borkülönlegességek szakmai fortélyaiban is, három éve pedig megjelent a piacon teljes egészében saját előállítású, tradicionális, palackos erjesztésű pezsgőjével is.

Koch Csaba, amellett, hogy kiváló borász, tagja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökségének, a Magyar Bor Akadémiának, vezeti a Hajós-Bajai borvidéket, és nem utolsó sorban sikeres üzletember. A Koch Borászat 2014-ben az Év Pincészete lett, 2017-ben elnyerte a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka díjat, idén pedig a rangos CUECO – Best European Winery elismerést.

Csaba nagy hangsúlyt fektet a külföldi piacon való megjelenésre, így borai a környező országokon kívül megtalálhatók többek között az Egyesült Államokban, Japánban, Brazíliában, Kínában, Angliában is. A közeljövő legfontosabb célkitűzése az idén elindult bioborászat bővítése, fejlesztése, főleg rezisztens szőlőfajtákkal.    

Hogy mit ígér Csaba azoknak, akik ellátogatnak hozzájuk?

„Mindazok, akik ellátogatnak hozzánk, a legnagyobb gonddal készített boraimat kóstolhatják meg. Szeretem a vendégeket kivinni az ültetvényekbe, megmutatni a saját szőlőtermesztési technológiánkat, a „boldog szőlőt”. A pincészetben minden folyamatot szemügyre tudnak venni, kollégáimmal szívesen válaszolunk bármilyen kérdésre. Szeretném, hogy azok, akik felkeresik a borászatot, bepillantást nyerhessenek az elmúlt 27 év történéseibe, miközben képet kaphatnak jövőbeli elképzeléseinkről is.”



A díjért versengők közül, a jelölés során a hat legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):
Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)
Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Günzer Tamás (Villányi borvidék)
Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Nyúlné dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

A Budapest rovat további hírei

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán hétfőn.
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást végeznek ezen a hétvégén, a Karinthy Frigyes úton pedig kertészek dolgoznak, ezért változik a villamos közlekedése – közölte a...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás – közölte...
Június 24-én újra mozgásba lendül a Margitsziget! A Margitszigeti Atlétikai Club és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány (MOSA) közösen hív minden korosztályt egy különleges nyáresti...
2025. augusztusától felújított, modern és energiahatékony irodák, üzlethelyiségek bérelhetők megújuló Késmárk utcsai (XV. kerület) irodaházunkban.
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát tárgyalja ma az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz is az előterjesztésről, meghatározva a jövő évi büdzsé főszámait – írja...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én, pénteken és szombaton érdemes bevásárolni. Mutatjuk, hogyan alakulnak a nyitvatartások!
Karácsony Gergely személyes döntése értelmében pénteken délben tíz percre leállt Budapest tömegközlekedése. A főpolgármester úgy rendelkezett, hogy 11.50 és 12.00 óra között a BKV flottájába tartozó...
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a fölénk érkező szaharai por miatt szűrtebb lehet a napsütés – írja a HungaroMet Zrt. A legmelegebb időre a déli országrészeken lehet majd...

A címlapról

Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség...
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől...
A 6-os villamos Móricz Zsigmond körtér végállomásán karbantartást...
Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti...
A 2026-os költségvetési törvényjavaslat összegző módosító javaslatát...
Zárva lesznek a nagy áruházláncok, ezért június 8-án és 9-én,...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.