Hirdetés

Repülési zajt mér Rákosmente

 

Zaj- és rezgésmérő műszert vásárolt a XVII. kerület vezetése, hogy ellenőrizhessék a városrészre nehezedő zajterhelést, és ne kelljen a terhelést okozók adatszolgáltatására várni.

A műszer alkalmas repülési, közúti, vasúti zajterhelés, valamint vendéglátóegységek és ipari létesítmények zajterhelésének mérésére is. Az adatokat hitelesített jogosítvánnyal rendelkező független szakértő értékeli ki - közölte Rákosmente önkormányzata.

A főváros XVII. kerületének egyes részein, így a Ferihegyi repülőtér és az M0-s autóút által érintett területeken a zajterhelés mértéke eltér a jogszabályban meghatározott zajterhelési határértékektől - tudatta közleményében az önkormányzat.

b_250_250_16777215_00___images_stories_200908_malev.jpgA reptér okozta zajártalommal összefüggésben azt írták, hogy a rákoshegyi városrészt "sújtó" 2-es kifutópálya léte jogszabályt sért. Megépítésekor, 1982-ben ugyanis - folytatták - nem vették figyelembe a jogszabályban akkor előírt hatályos építési védőtávolságot.

A vonatkozó rendelet szerint minimum 5 kilométeres távolságra kellett volna megépíteni a futópályát a lakott területtől, ehelyett az 1,6 kilométerre épült a száz éve lakott Rákoshegytől. Ennek következménye, hogy a városrész felett 100-150 méter magasan repülnek a gépek - tették hozzá. A kerület szerint a vonatkozó kormányrendelet előírásait sem tartják be. Rendszeres ugyanis a hétvégi, az éjszakai repülés, a száz tonna feletti gépek jelenléte a rákoshegyi légtérben, a gépek 72 százaléka pedig megsérti a jogszabályban előírt felszállási irányt - sorolták. Az M0-ssal kapcsolatban arról írtak, hogy az autóút menti 11 település önkormányzata és a település lakossága zajvédő falak és védőerdők telepítését követeli.

A most megvásárolt, 3,3 millió forintos zaj- és rezgésmérő eszközt, amelyet hétfő délután helyeztek üzembe egy rákoshegyi lakos kertjében, Riz Levente (Fidesz), Rákosmente polgármestere, Bényi Zsolt és Fejér Gyula rákoshegyi képviselők a polgármesteri és területi képviselői keretükből vették - áll a közleményben.

Július 9-én a Budapest Airport azt közölte az MTI-vel, hogy elutasította a bíróság annak a XVIII. kerületi lakosnak a kártérítési igényét, aki zaj- és környezeti terhelés miatt perelte a BA-t. Ezzel lezárult az első olyan precedensértékű per, amelyet zajterheléssel kapcsolatban egy magánszemély indított a Ferihegyi repülőtér üzemeltetője ellen - jegyezték meg akkor. (A XVII. és a XVIII. kerület egymással szomszédos.)

Riz Levente polgármester legutóbb április végén tájékoztatta az MTI-t arról, hogy cserepeket sodort le egy, a Ferihegyi repülőtérre leszálló gép légörvénye.

Kerületi Újság a Facebookon

Hirdetés

Hirdetés

Ti küldtétek

91_budapest_500.jpg

Kerületi hírek

Illegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen
2012 máj. 15 13:49 - csepel.huIllegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:46 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:18 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Állampolgársági eskütétel Csepelen
2012 máj. 07 20:58 - ÖS

2012. május 7-én harmincöten kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a Polgármesteri  [ ... ]

Kőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásá...
2012 ápr. 26 09:15 - Kerületi ÚjságKőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja


Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Dr. Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest  [ ... ]

Csepel Ifjú Tehetségei 2012
2012 ápr. 26 09:01 - ÖS / csepel.huCsepel Ifjú Tehetségei 2012

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Csepel-sziget Ifjú Tehetségei Regionális Képző- és Ip [ ... ]

Elhunyt a Vasas és a Csepel egykori futballistáj...
2012 ápr. 26 08:56 - Kerületi Újság

Elhunyt Boday Ferenc, a Vasas korábbi ifjúsági válogatott futballistája, aki bajnok is lett az  [ ... ]

Miért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?
2012 ápr. 26 08:16 - Sport24.huMiért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?

Csepeltől egészen Londonig fut Varga Norman azért, hogy az embereket szemléletváltásra ösztö [ ... ]

"Elsőkézből" - polgármesteri fogadóóra Kőb...
2012 ápr. 24 13:52 - Kerületi Újság

"Elsőkézből" Polgármesteri fogadó óra 2012.04.23.
jwplayer('avID_AVPlayerID_56 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. árpilis 18. (videó)
2012 ápr. 24 13:48 - Kerületi Újság

Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének rendkívüli ülése 2012.04.18.
 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19.
2012 ápr. 24 13:45 - Kerületi Újság

Budapest X. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('av [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19. (videó)
2012 ápr. 24 13:42 - Kerületi Újság

Budapest XI. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('a [ ... ]

Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában
2012 ápr. 24 13:34 - OSZI'95 Ingatlan Kft.Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában

Ha valakitől megkérdezzük, mi jut elsőként eszébe Zuglóról, azt mondja zöldövezet, és ez [ ... ]

Ki szállítja el az utcán fekvő állattetemeket...
2012 ápr. 23 11:55 - Kerületi Újság

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közterületen észlelt állati tetemet az Önkormán [ ... ]

Kiadó a Csősztorony
2012 ápr. 23 11:49 - Kerületi Újság

Budapest mértani középpontja közelében bérbeadó Kőbánya egyik szimbóluma és büszkesége, [ ... ]

Halmajális lesz az Óhegy-parkban
2012 ápr. 23 11:46 - Kerületi Újság

Szeretettel várunk mindenkit május elsején az Óhegy parkban, ahol színes programok szórakoztat [ ... ]

Útfelújítás a budai várban
2012 ápr. 23 10:27 - Kerületi ÚjságÚtfelújítás a budai várban

Budapesten a Budai Vár területén, a 16-os buszcsalád útvonalán kezdjük meg a felújítási mu [ ... ]

Tisza István-szobrot avattak Zuglóban
2012 ápr. 23 10:23 - Kerületi ÚjságTisza István-szobrot avattak Zuglóban

A néhai miniszterelnök emlékéhez méltó helyen, a Zugló Önkormányzata által újonnan kialak [ ... ]

Kispest - Zárszámadás elfogadva
2012 ápr. 23 10:19 - Kerületi ÚjságKispest - Zárszámadás elfogadva

Pályázatot ad be az önkormányzat a természettudományos oktatás megújítására. A csütört [ ... ]

A Csevak Zrt. munkatársat keres
2012 ápr. 23 10:11 - Kerületi Újság

A Csevak Zrt. felvételt hirdet kontrolling munkatárs munkakörbe.

Tedd le.

Segítség a bajban

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!

Szerkesztőket keresünk!

Szerkeszd valamely kerület(ek) oldalát és keress pénzt az oldaladdal! Szabad még:
Buda I., II., III., XI., XII., XXII. kerület
Belváros: V., VI., VII., VIII. kerület
Észak-Pest: IV., XIII., XV. kerület
Dél-Pest: XIX., XX., XXI., XXIII. ker.
Keress meg! 

Hírlevél



HTML formátum?

Partnereink

Hiánypótló szótárak a Tinta Kiadótól



Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!

Népszerűségi mutató

Oldalainkat 302 vendég és 0 tag böngészi

Kerületi Újság - Videók