Hirdetés

Zugló városrészei

Zugló a főváros önálló kerületeként már 1935-től létezik, bár akkor még Rákosvárosnak hívták. Budapest egyesítésekor 1873-ban a mai Zugló Terézvároshoz és Kőbányához került, majd 1882-ben Terézvárosból kivált Erzsébetváros, s így Zugló területén 1935-ig három kerület osztozott. A főváros közigazgatási átszervezésével ekkor létrehozott új, XIV. kerület nyolc városrészt egyesített: Alsórákost, Herminamezőt, Istvánmezőt, Kiszuglót, Nagyzuglót, Rákosfalvát, Törökőrt és a Városligetet.

Alsórákos

Zugló legnagyobb területű része, a körvasút és a Nagy Lajos király útja között található. Keresztül folyik rajta a Rákos-patak, és itt van a legendás középkori országgyűléseknek a színhelyének, a hajdani Rákosmezőnek egy része is. A városrész központja ma a Bosnyák tér, amely nevét az I. világháború idején itt állomásozó bosnyák katonákról kapta. Akkor még többnyire homokbuckák tarkították a teret, de környékén náddal és sással benőtt részek is előfordultak. Később a lakóházak építésével szinte párhuzamosan kiépült a nagybani piac, a környező falvak, Csömör, Mogyoród, Cinkota, Kistarcsa termelői itt adták át áruikat a pesti kereskedőknek.

Herminamező

A Herminamező a Hermina út – Thököly út – Nagy Lajos király útja – Teleki Blanka utca és a váci és a szolnoki vasútvonal által határolt területen fekszik. A városrész névadója a Hermina-kápolna, melyet József nádor 1843-ben elhunyt Hermina nevű leánya emlékére – aki nagyon kedvelte a környéket – kezdtek építeni. A 19. század második felében Herminamező víz-gyógyintézeteiről, szanatóriumairól volt híres, és keresett nyaralóhelyként tartották nyilván. Sok karitatív intézmény is ide települt. A városrész másik jellegzetessége, hogy az 1940-es évekig bolgárkertészetek voltak itt, s virágzott a belterjes növénytermesztés. A családi házas, villatelkes, nyaralópalotákkal ékesített Herminamező arculatától idegenek az 1960-as években emelt épületek.

Istvánmező

Istvánmezőnek a Dózsa György út, Ajtósi Dürer sor, Hermina út páros oldala, a Thököly út, Hungária körút páros oldala és a Kerepesi út által határolt része tartozik a XIV. kerülethez, a többi a VII. kerület része. A 19. század végén még beépítetlen volt, északi részén a 20. század elején előkelő villanegyed épült. A hajdani villák egy részében ma külképviseletek működnek, ezért a városrészt diplomáciai negyedként is szokták emlegetni. Istvánmezőt a hazai sportélet egyik centrumának is tekinthetjük, itt található a Nemzeti Sportcsarnok és a hozzá tartozó Olimpiai Csarnok, a Puskás Ferenc Stadion (a volt Népstadion) és a hozzá csatlakozó objektumok: a Kisstadion, a Játékcsarnok, a Körcsarnok, a Papp László Budapest Sportaréna, az utóbbi mellett a Stadion szálló és közelükben a Testnevelési és Sportmúzeum.

Kiszugló

A XIV. kerület legkisebb városrésze, mely a Thököly út – Nagy Lajos király útja – Egressy út – Róna utca által határolt területen található. Területén még a 19. században is egy domb magasodott, rajta két lakóház volt csupán. Itt szálltak meg a városból érkező vadászok vadászat idején. Mára eltűnt a domb és a két ház is. Az 1880-as években kezdett fejlődni, akkor már Kis-Szuglóként emlegették. Ez idő tájt kezdtek parcellázni, sokan vettek telket itt és építettek házat vagy nyaralót.

Nagyzugló

Belső-Zugló déli részén található Nagyzugló, a Nagy Lajos király útja – Egressy út – Róna utca – Kerepesi út által határolt területen. A 19. században Nagy-Szuglónak hívták. Többnyire lakótelepek jellemzik az itteni városképet. Méretéhez képest szegény ipari üzemben és kulturális létesítményekben. A zuglói helytörténészek helyi védelemre javasolják az 1939-ben, a Bátorkeszi út – Kaffka Margit út és környékén épült ún. vitézi telepet. Az 51 épület lakásainak átlagos alapterülete 78 m2, tervezésükben több neves építész vett részt.

Rákosfalva

Rákosfalva 1872-ben vált önálló településsé az akkori Erzsébetváros területén fekvő Zsivora-majorból. 1894-ben a X. kerülethez csatolták; 1935-ben pedig átkerült a XIV. kerülethez. Az Örs vezér tere – Füredi utca – Gvadányi utca – Kerepesi út által határolt területen fekszik. Elsősorban mezőgazdasági településnek számított, tehenészek, zöldségtermelők lakták, akik más Pest megyei községekből költöztek ide. Rákosfalvának az 1940-es évekig kiemelkedő szerepe volt Budapest élelmezésében. A település fellendülését segítette az 1888-ban megnyitott budapest-cinkotai helyiérdekű vasútvonal. E városrészt még az 1940-es évek elején is falusias jellegűnek tartották, szinte kivétel nélkül földszintes házak sorakoztak itt váltakozva egy-egy nyaralóval vagy villalakással. Az 1970-es években Rákosfalva helyén felépült a Füredi úti lakótelep, a régi városnegyed pedig teljesen eltűnt. Múltjából az Álmos vezér téri templom, az iskola, a templomkertben a kőkereszt és egy I. világháborús emlékmű maradt meg.

Törökőr

A Thököly út – Róna utca – Kerepesi út – Hungária körút által határolt városrész. Nevét onnan kapta, hogy a 150 éves török megszállás alatt ezen a környéken hosszabb ideig állomásozott egy szpáhicsapat. A századforduló tájékán még csak a Mexikói úton állt néhány polgárház, Törökőrön többholdas beltelkeken bolgárkertészek gazdálkodtak, néhány tejgazdaság is üzemelt. A 20. század első negyedében kezdődtek a magán- és bérházépítkezések. Az 1950-es években indult tömeges méretű lakásépítés ezen városrész karakterét is alapvetően megváltoztatta. A városkép nem egységes, a családi házak és a két-három emeletes lakóházak mellett a magas sáv- és pontházak is megtalálhatók. A lakóövezet mellett számos közintézmény, és az Egressy út – Mogyoródi út - Mexikói út által határolt területen ipari negyed található.

Városliget

Budapest legnagyobb közparkja, a Városliget, 1935 óta a XIV. kerület része. A Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor – Hermina út – Kacsóh Pongrác út – Hungária körút – Varannó utca – Vágány utca közötti területen található. Talaja az ős-Duna hordalékából keletkezett, a 4-5 m vastag agyagos homokréteget csupán 30 cm-es termőréteg borítja.

A területet IV. Béla adományozta a nyulak-szigeti (később Margit-szigeti) Domokos-rendi apácáknak. A török hódoltság alatt elpusztult fák pótlását Mária Terézia rendelte el 1751-ben, majd II. József újabb fásítási rendeletet adott ki. A Liget első megnevezései Stadtwald, Stadtwaldchen, Városerdőtske, Városerdő, Újvároserdő voltak. I. Lipót a Városerdőt Pestnek ajándékozta, s a Városi Tanács 1755 és 1757 között fűzfákkal ültette be. Ettől kezdve a pesti polgármesterek fejlesztési tervei mindig számoltak a Városligettel. 1794-ben Boráros János, Pest város tanácsának főbírája mulató- és üdülőhely létesítését javasolta ezen a területen. 1799-ben Batthyány József hercegprímás fásítási kötelezettséggel 24 évre bérbe vette a Ligetet, s Witsch Rudolf mérnököt bízta meg a munkák irányításával. Witsch a mocsaras részen módszeres szabályozással két tavat alakított ki, melyben két sziget állt. A nagyobbik, amelyen ma a Széchenyi fürdő található, volt a Páva-sziget, ezt később József nádorról Nádor-szigetnek nevezték el. Ennek sziget volta a 19. század fordulója előtti rendezések következtében megszűnt. A másik sziget, amely a rávezető dróthídról akkor a Drót-sziget elnevezése kapta, ma Széchenyi-sziget néven ismert. Itt ál a Vajdahunyadvár és a benne elhelyezett Mezőgazdasági Múzeum.

Az 1808-ban megalakult Szépítő Bizotmány a Liget fejlesztéséről i s gondoskodik, az első nagyszabású fejlesztési tervek József nádor nevéhez fűződnek, akinek emlékét a Nádor-sziget őrizte sokáig. Az ő alcsúti birtokáról kerültek ide a Ligetre máig jellemző platánok. Pest-Buda-Óbuda egyesítésével, 1873-ban a Liget Terézvároshoz, majd 1882-ben Erzsébetvároshoz került, s 1935-től lett a XIV. kerület része. Az Andrássy út folytatásaként 1885-ben készült el a Ligeten átvezető Stefánia út.

A városrész az 1885. évi országos kiállítás és az 1896-os millenniumi kiállítás alkalmából számos új építménnyel és kulturális létesítménnyel gazdagodott. 1918 és 1973 között a Budapesti Nemzetközi Vásárnak adott otthont 250 ezer m2 területen.

A Hősök tere nevét 1932-ben kapta. Parkosított terület volt még az 1930-as évek második felében is. Az 1938-ban itt tartott 34. Eucharisztikus Kongresszus alkalmával vágták ki a fákat, s ekkor kapott a tér díszkőburkolatot. 1945 után nagygyűlések és felvonulások színhelye, 1950-ben kiszélesítették. 1991 augusztusában a térre látogatott és a Szépművészeti Múzeum előtt szentmisét mutatott be II. János Pál pápa. Itt található a Vakok Kertje, amelyet Európában az elsők között hoztak létre 1972-ben. A Vakok Intézetéből könnyen megközelíthető és kerítéssel védett parkot úgy alakították ki, hogy a látássérült emberek önállóan tudjanak sétálni, pihenni. A főbejáratnál elhelyezett plasztikus térképen kitapintható a kert alaprajza, Braille-írással pedig a kert fáiról, cserjéiről és virágairól kaphatnak információt. A Városligetnek jellegzetes és értékes növényvilága van.

(zuglo.hu)

Kerületi Újság a Facebookon

Hirdetés

Hirdetés

Ti küldtétek

67_heroes_square_budapest_h.jpg

Kerületi hírek

Illegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen
2012 máj. 15 13:49 - csepel.huIllegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:46 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:18 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Állampolgársági eskütétel Csepelen
2012 máj. 07 20:58 - ÖS

2012. május 7-én harmincöten kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a Polgármesteri  [ ... ]

Kőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásá...
2012 ápr. 26 09:15 - Kerületi ÚjságKőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja


Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Dr. Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest  [ ... ]

Csepel Ifjú Tehetségei 2012
2012 ápr. 26 09:01 - ÖS / csepel.huCsepel Ifjú Tehetségei 2012

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Csepel-sziget Ifjú Tehetségei Regionális Képző- és Ip [ ... ]

Elhunyt a Vasas és a Csepel egykori futballistáj...
2012 ápr. 26 08:56 - Kerületi Újság

Elhunyt Boday Ferenc, a Vasas korábbi ifjúsági válogatott futballistája, aki bajnok is lett az  [ ... ]

Miért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?
2012 ápr. 26 08:16 - Sport24.huMiért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?

Csepeltől egészen Londonig fut Varga Norman azért, hogy az embereket szemléletváltásra ösztö [ ... ]

"Elsőkézből" - polgármesteri fogadóóra Kőb...
2012 ápr. 24 13:52 - Kerületi Újság

"Elsőkézből" Polgármesteri fogadó óra 2012.04.23.
jwplayer('avID_AVPlayerID_56 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. árpilis 18. (videó)
2012 ápr. 24 13:48 - Kerületi Újság

Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének rendkívüli ülése 2012.04.18.
 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19.
2012 ápr. 24 13:45 - Kerületi Újság

Budapest X. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('av [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19. (videó)
2012 ápr. 24 13:42 - Kerületi Újság

Budapest XI. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('a [ ... ]

Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában
2012 ápr. 24 13:34 - OSZI'95 Ingatlan Kft.Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában

Ha valakitől megkérdezzük, mi jut elsőként eszébe Zuglóról, azt mondja zöldövezet, és ez [ ... ]

Ki szállítja el az utcán fekvő állattetemeket...
2012 ápr. 23 11:55 - Kerületi Újság

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közterületen észlelt állati tetemet az Önkormán [ ... ]

Kiadó a Csősztorony
2012 ápr. 23 11:49 - Kerületi Újság

Budapest mértani középpontja közelében bérbeadó Kőbánya egyik szimbóluma és büszkesége, [ ... ]

Halmajális lesz az Óhegy-parkban
2012 ápr. 23 11:46 - Kerületi Újság

Szeretettel várunk mindenkit május elsején az Óhegy parkban, ahol színes programok szórakoztat [ ... ]

Útfelújítás a budai várban
2012 ápr. 23 10:27 - Kerületi ÚjságÚtfelújítás a budai várban

Budapesten a Budai Vár területén, a 16-os buszcsalád útvonalán kezdjük meg a felújítási mu [ ... ]

Tisza István-szobrot avattak Zuglóban
2012 ápr. 23 10:23 - Kerületi ÚjságTisza István-szobrot avattak Zuglóban

A néhai miniszterelnök emlékéhez méltó helyen, a Zugló Önkormányzata által újonnan kialak [ ... ]

Kispest - Zárszámadás elfogadva
2012 ápr. 23 10:19 - Kerületi ÚjságKispest - Zárszámadás elfogadva

Pályázatot ad be az önkormányzat a természettudományos oktatás megújítására. A csütört [ ... ]

A Csevak Zrt. munkatársat keres
2012 ápr. 23 10:11 - Kerületi Újság

A Csevak Zrt. felvételt hirdet kontrolling munkatárs munkakörbe.

Tedd le.

Segítség a bajban

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!

Szerkesztőket keresünk!

Szerkeszd valamely kerület(ek) oldalát és keress pénzt az oldaladdal! Szabad még:
Buda I., II., III., XI., XII., XXII. kerület
Belváros: V., VI., VII., VIII. kerület
Észak-Pest: IV., XIII., XV. kerület
Dél-Pest: XIX., XX., XXI., XXIII. ker.
Keress meg! 

Hírlevél



HTML formátum?

Partnereink

Hiánypótló szótárak a Tinta Kiadótól



Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!

Népszerűségi mutató

Oldalainkat 420 vendég és 0 tag böngészi

Kerületi Újság - Videók