Telekpanama Újlipótvárosban?
A Fidesz bejelentést tett az ügyészségen, mivel a gyanújuk szerint túl olcsón adott el egy értékes ingatlant a XIII. kerületi önkormányzat az Ipoly utcában. De nem csak ők, a helyi SZDSZ is furcsállja az ügyletet.
– 330 millió forintért, 115 ezer forintos négyzetméteráron adta el az önkormányzat az újlipótvárosi telkét. Amikor kifogásoltuk, az volt a válasz, hogy ennyire árazta be a piac. Ha így is történt, akkor mondhatták volna, hogy nem adjuk el most az ingatlant, hanem amikor majd jobb pénzt tudunk érte kapni – vélekedett Szabadai Viktor (33), az SZDSZ XIII. kerületi elnöke. – Ott voltam az árverésen. Egyetlen cég jelentkezett a pályázatra. Ennek tulajdonosa egy olyan másik társaság, amelynek a tulajdonosa egy Virgin-szigeteken bejegyezett offshore cég – állította a szabad demokrata elnök.
A XIII. kerületi Fidesz–KDNP frakció továbblépett, ügyészségi bejelentést tettek.
– Az általunk készített szakértői vélemény szerint az ingatlan értéke több mint 555 millió forint. Az eladási és a szakértői ár között 225 millió forint a különbség. Ennek akár büntetőjogi következményei is lehetnek. Valamiféle összjáték lehet az önkormányzat és a vevő között – vélte Spaller Endre frakcióvezető.
– Ez a kerületi utolsó értékesíthető telke. Olyan területen van, amelyre akár 8 emeletes házat is lehet építeni – jelentette ki Kosztolányi Dénes (59), a Fidesz választókerületi elnöke. – Az önkormányzat egy orvosi rendelőt kap cserébe az egyik szinten, de azt nem fektették le a szerződésben, hogy milyen orvosi műszerekkel kell majd felszerelni az intézményt. Egyébként nem is lenne szükség itt rendelőre, közértre annál inkább. De ezt sem vizsgálta senki, csak gyorsan túl akartak adni az ingatlanon. Végkiárusítás folyik a kerületben – vélelmezte Kosztolányi Dénes.
– Állok az ügyészségi vizsgálat elé; én javasoltam a Fidesznek, hogy tegyenek intézkedéseket, ha úgy érzik, nem tiszta az ügy – közölte Hiszékeny Dezső (53) alpolgármester (MSZP).
A kerületi vezető szerint jó üzletet csináltak az ingatlannal, ugyanis magasabb áron kelt el, mint ahogyan azt három értékbecslő cég szakértői tanulmányából is várni lehetett. A beruházó egy hétemeletes lakóházat épít a telken, de emellett előírták, hogy mélygarázst és játszóteret is létesítenie kell, ami tovább növeli a költségeit, és csökkenti a telek értékét. Az alpolgármester nem csodálkozik azon, hogy csak egy pályázó akadt az ingatlanra. Szerinte nem lett volna jó megoldás, ha új pályázatot írnak ki, mert ezzel csak hiteltelenné tenné magát az önkormányzat, és legközelebb egyetlen pályázó sem jelentkezne.







Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el
Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!
Please wait...





